Dr. Nemény András Dr. László Győző Horváth Soma Dr. Horváth Attila Városháza Hírek (2014 – 2019)

Városháza

Ebösszeírás 2020

November 30-ig kell a szombathelyi kutyákat regisztrálni.

Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala az elmúlt évekhez hasonlóan 2020. évben is Ebösszeírást végez. Felhívjuk a Tisztelt Ebtartók figyelmét, hogy az adatszolgáltatási kötelezettség kiterjed a már korábban bejelentett ebekre is, tehát akik a 2014. és 2017. évi ebösszeírásoknál vagy jelen ebösszeírást megelőzően a bejelentésnek eleget tettek, azok ismételten kötelesek a jogszabályban meghatározott adatokat a települési önkormányzat rendelkezésére bocsátani.

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (Ávt.) 42/B. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján az eb tartási helye szerint illetékes önkormányzat ebrendészeti feladatainak elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira való tekintettel három évente legalább egy alkalommal ebösszeírást végez.

A települési önkormányzat az ebösszeírás alapján az ebtartók által szolgáltatott adatokról helyi elektronikus nyilvántartást köteles vezetni, az állat tulajdonosa, tartója és más személyek jogainak, személyes biztonságának és tulajdonának védelme, valamint ebrendészeti és állatvédelmi feladatainak hatékony ellátása céljából.

Az eb tulajdonosa és tartója az ebösszeíráskor köteles a törvényben előírt adatokat a települési önkormányzat rendelkezésére bocsátani.

Az ebösszeírás időpontja: 2020. október 1. – 2020. november 30.

A 2020. évi ebösszeírás céljából kérem a Szombathely Megyei Jogú Város közigazgatási területén tartott ebek tulajdonosait/tartóit, hogy az „Ebösszeíró adatlapot” legkésőbb 2020. november 30. napjáig az alábbiakban felsorolt módokon az önkormányzathoz eljuttatni szíveskedjenek.

Az ebösszeíró adatlapot ebenként külön-külön kell kitölteni! A kitöltött adatlapokat az alábbi módokon lehet benyújtani:

  • történhet online, melyhez a szükséges adatlap elérhető IDE KATTINTVA; vagy
  • papír alapon személyesen vagy postai úton: Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 9700 Szombathely, Kossuth Lajos utca 1-3. címen.
    Az ehhez szükséges nyomtatvány megtalálható a Polgármesteri Hivatal portáján, illetve az ügyfélszolgálatán. Az adatlapok kitöltés után az ott elhelyezett gyűjtőládába tehetőek.

A kitöltéssel kapcsolatban a 06 30 237 6654-es telefonszámokon az alábbi időben kaphatnak tájékoztatást: hétfő: 8.00 – 12.00; szerda: 8.00 – 12.00, csütörtök: 8.00 – 12.00 között.

Felhívjuk a Tisztelt Ebtartók figyelmét, hogy az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása állatvédelmi bírságot vonhat maga után.

A bírság legkisebb összege az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998. (XII.31.) Korm. rendeletben foglaltak alapján 30.000,- Ft.

Az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését és a benyújtott adatlapok valóságtartalmát a Polgármesteri Hivatal munkatársai ellenőrizni fogják.

Annak érdekében, hogy a nyilvántartás aktuális információkat tartalmazzon, az ebtulajdonos az ebösszeírását követően is köteles az adatokban bekövetkező változásokat, pl.: tulajdonos változást, elhullást írásban bejelenteni.

Felhívjuk a Tisztelt Ebtartók figyelmét, hogy a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II.26.) Korm. rendelet 17/B. § (10) bekezdése értelmében 2013. január 1. napjától a négy hónaposnál idősebb eb csak transzponderrel megjelölve tartható, ezért kérem, amennyiben a jogszabályban meghatározott kötelezettségüknek még nem tettek eleget, úgy szíveskedjenek a transzponderrel nem rendelkező ebeket állatorvosnál megjelöltetni.

Együttműködésüket köszönjük!

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2020.10.22
Módosítva: 2020.10.23

30 év, 30 kép címmel nyílt kiállítás a Városháza előtti téren

A szombathelyi önkormányzatiság elmúlt 3 évtizedét bemutató tárlat egy hónapig látható a téren.

Feltöltve: 2020.10.09
Módosítva: 2020.10.11

135 éves a Szombathelyi Szépítő Egyesület

Az évfordulóhoz kapcsolódóan kiállítás nyílt a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

Feltöltve: 2020.10.05
Módosítva: 2020.10.05

Csodálatos Japán az Agora MSH-ban

A Japán Napot pótló kiálítás nyílt Szombathelyen.

Feltöltve: 2020.10.02
Módosítva: 2020.10.02

Átadták a felújított Hársfa-házat

Dr. Székely János megyéspüspök meg is áldotta az épületet.

Feltöltve: 2020.09.24
Módosítva: 2020.09.24

Szeptemberi közgyűlés

A járványügyi szabályokat betartva ülésezik Szombathely képviselő-testülete.

Programok

Kedves Látogató!

Magyarország Kormánya által kihirdetett egészségügyi veszélyhelyzet kapcsán hozott intézkedések miatt a programok, rendezvények megtartása bizonytalan időre szünetel.

Kérjük, hogy figyelje a veszélyhelyzettel kapcsolatos tájékoztatásokat, és látogasson vissza programajánló oldalunkra később.

Köszönjük!

Szombathelypont.hu mobilalkalmazás Androidra és IOS-re

Adatok betöltése, kérem várjon...