Dr. Puskás Tivadar Koczka Tibor Illés Károly Molnár Miklós Lendvai Ferenc Városháza

Illés Károly

Uniós támogatással több mint 928 millió forintból újult meg a Sportliget. Az átadó ünnepségen köszöntőt mondott dr. Hende Csaba, a Parlament alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselője, dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Illés Károly alpolgármester is.

Projektnyitó rendezvénnyel megkezdődött a Képtár turisztikai célú felújítása. Az eseményen köszöntőt mondott, dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere is.

A megújult Kiskar utcai rendelők átadásán vett részt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Illés Károly, alpolgármester.

A Parkerdő Lakóparkban átadták a kivitelezőnek a munkaterületet, ahol közel 48 millió forint önkormányzati támogatásból több korosztálynak játszó és pihenő park létesül. A sajtó nyilvános tájékoztatón részt vett dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármester, dr. Kecskés László a körzet önkormányzati képviselője, dr. Balázsy Péter polgármesterjelölt is.

A Szombathely és a környező települések - Bucsu, Dozmat, Torony és Sé községek - árvízi biztonságát szolgáló, több mint kétmilliárd forintos ráfordítással épült meg a dozmati árvízcsúcs-csökkentő tározó. Az átadáson részt vett Schweickhardt Gyula az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára, dr. Hende Csaba, a Parlament alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselője, Láng István az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója, Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője, Harangozó Bertalan kormánymegbízott, dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Illés Károly alpolgármester is.

Az aradi vértanúk halálának 170. évfordulóján szentmisével kezdődött a városi ünnepség. Emlékbeszédet dr. Melega Miklós a Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltár igazgatója mondott. A mártírok emlékfalánál a Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Illés Károly alpolgármester koszorúzott. A Batthyány téri emléktáblánál a Kanizsai Dorottya Gimnázium diákjai adtak műsort, majd mécsesekkel emlékeztek. A rendezvényen a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület 11-es Huszár Tagozata működött közre.

Az Aradi Vértanúk Emléknapján a megyei megemlékezésen Szombathely város képviseletében dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Illés Károly alpolgármester koszorút helyezett el Batthyány Lajos mellszobornál.

A „Jedlik Ányos Terv” Elektromos töltőállomás alprogram keretében Szombathelyen 5 darab „A” típusú 2 x 22 kW teljesítményű elektromos autótöltő berendezést és töltőhelyet alakítottak ki. A töltőpontok üzembe állításán részt vett dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármester, dr. Kecskés László és dr. Takátsné dr. Tenki Mária önkormányzati képviselők is.

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. áprilisában elfogadta a város Klímavédelmi és energia stratégiáját. A stratégiai dokumentum célkitűzései közé tartozik az üvegház hatású gázok kibocsátásának csökkentése és a megújuló energiaforrások széleskörű alkalmazása. Külön nevesített cél a „Leghatékonyabb hazai középület-állomány létrehozása”, melynek eléréséhez illeszkednek az „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése” felhívás keretében megvalósítandó felújítások. A TOP-6.5.1-15-SH1-2016-00003 számú, a „Neumann János Általános Iskola felújítása” című projekt lezárásán részt vett dr. Hende Csaba, a Parlament alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselője, dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármester a körzet önkormányzati képviselője, Fodor István, a Klebersberg Intézményfenntartó Központ tankerületi vezetője és dr. Balázsy Péter megyei jegyző.

Az alapkő letételen részt vett többek között dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármester, Lendvai Ferenc tanácsnok, dr. Kecskés László, az Egészségügyi Szakmai Bizottság elnöke és dr. Balázsy Péter polgármesterjelölt.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármester helyszíni bejáráson vett részt Komlósi Ferenc és a Bárdos Alice utcánál. Szombathelyen a bel- és csapadékvíz védelmi rendszer fejlesztése a TOP 6.3.3 „Városi környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések” pályázat keretében újul meg 8 helyszínen, 800 millió forintból.

Szombathely Megyei Jogú Város közúthálózati elemeinek gazdaságfejlesztési célú megújítása projekt keretében helyszíni bejáráson vett részt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármester, Lendvai Ferenc tanácsnok, prof. dr. Kecskés László és Kántás Zoltán önkormányzati képviselők.

A Modern Városok Program eredményeiről és a jövőbeni tervekről tartott sajtótájékoztatót Gyopáros Alpár, a program végrehajtásáért felelős kormánybiztos, dr. Hende Csaba a Parlament alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselője, dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármester és dr. Balázsy Péter polgármesterjelölt Szombathelyen.

A munkaterület átadásával megkezdődött az Egészségügyi alapellátó építése a Markusovszky L. u. 8. sz. alatt. A sajtótájékoztatón részt vett többek között dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármester, Lendvai Ferenc tanácsnok, dr. Hende Csaba a Parlament alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselője és dr. Balázsy Péter polgármesterjelölt.

A Hungast Csoport Szupermenza programjának keretében Szombathelyen újabb felújított tálalókonyhát vehettek birtokba a diákok és a pedagógusok szeptembertől a Gothard Jenő Általános Iskolában. Az ünnepélyes átadáson köszöntőt mondott dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere. Az eseményen jelen volt Illés Károly és Koczka Tibor alpolgármester és több önkormányzati képviselő is.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármester és Sátory Károly a körzet önkormányzati képviselője részt vett a helyszíni bejáráson az Aréna utcai óvodánál. Az Aréna Óvoda a TOP-6.2.1-15-SH1-2016-00002 számú „Óvoda fejlesztések Szombathelyen” című európai uniós finanszírozású projekt részeként újul meg.

A „Szombathely Megyei Jogú Város közúthálózati elemeinek gazdaságfejlesztési célú megújítása” című projekt keretében Szombathely 7 utcája újul meg a városban. Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere. Illés Károly alpolgármester és Lendvai Ferenc tanácsnok helyszíni bejáráson vett részt a megújuló Sugár utcában.

A X. Horváth Zoltán Nemzetközi Kosárlabda Emléktorna előtt Illés Károly, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere emlékezett meg a Falco egykori játékosáról, Horváth Zoltánról, Cecéről, a torna névadójáról a család, a csapat és a sportbarátok előtt.

A nagy háború századik évfordulója alkalmából nyílt lehetőség arra, hogy közel 11 millió forint kormányzati forrásból megújítsuk az első világháborús hadisírokat a Jáki úti temetőben. Az ünnepélyes átadáson köszöntőt mondott Illés Károly, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere. Az emlékbeszédet dr. Hende Csaba, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke, Szombathely Országgyűlési képviselője mondta.

A X. Horváth Zoltán Nemzetközi Kosárlabda Emléktorna programjairól tartott sajtótájékoztatót az Arena Savariában Illés Károly, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere, Gráczer György, Falco-Vulcano Energia KC Szombathely ügyvezetője és Váradi Benedek, csapatkapitány. A rendezvény jegybevételének 10 százalékát a Horváth Zoltán Kosárlabda Utánpótlásért Alapítvány javára ajánlották fel a rendezők.

Az ELTE szombathelyi gépészmérnöki képzésének vállalati partnerei és hallgatói közötti ünnepélyes szerződés aláírási ünnepségén mondott köszöntőt, Harangozó Bertalan, Vas megyei kormánymegbízott, Illés Károly, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere, Majthényi László, Vas Megye Közgyűlésének elnöke, Prof. Dr. Horváth Zoltán, egyetemi tanár, az ELTE dékánja és Dr. habil. Andó Mátyás intézetigazgató, egyetemi docens is.

Illés Károly, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere is részt vett a Neumann János Általános Iskola hétfői tanévnyitó ünnepségén.

A városi tanévnyitó ünnepségen, az Oladi Általános Iskolában mondott beszédet dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, majd megnyitotta a 2019/2020-as tanévet.

2019.08.27 19:00

Németh Pálra emlékeztek a Sugár úti Atlétikai Centrumban. Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármesterrel és dr. Hende Csabával az Országgyűlés alelnökével együtt koszorút helyezett el a Dobópápa szobránál. A XI. Németh Pál emléknapon a hagyományokhoz híven dobóversenyt is rendeztek, a díjak kiosztásában közreműködött dr. Puskás Tivadar polgármester is.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármester, dr. Hende Csaba, az országgyűlés alelnöke és dr. Kecskés László a körzet önkormányzati képviselője adta át a Síp utca megújult szakaszát.

2019.08.25 20:00

A záró ceremónián részt vett dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly és Koczka Tibor, és alpolgármester, Lendvai Ferenc tanácsnok, valamint a város képviselői is.

A XX. Savaria Történelmi Karnevál szombati felvonulása félbeszakadt a rossz időjárás miatt, így vasárnap délelőtt pótolták a jelmezes felvonulást a szervezők.

A Savaria Történelmi Karnevál szombati felvonulása.

A testvérvárosi delegációk tagjait fogadta a Savaria Történelmi Karneválon dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármester és Lendvai Ferenc tanácsnok.

A XX. Savaria Történelmi Karnevál péntek esti felvonulása a város utcáin.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármester és Lendvai Ferenc tanácsnok megtekintették a Történelmi Témaparkban felsorakozott legiokat.

A karneváli láng meggyújtásával kezdetét vette a XX. Savaria Történelmi Karnevál. Savaria polgárait Dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármester és Kántás Zoltán a terület önkormányzati képviselője helyszíni bejáráson vett részt Mérleg és a Szatmár utcánál. Szombathelyen a bel- és csapadékvíz védelmi rendszer fejlesztése a TOP 6.3.3 „Városi környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések” pályázat keretében újul meg 8 helyszínen, 800 millió forintból.

Felavatták a Szociális városrehabilitáció II. ütemében megújult játszóteret és a bejáratnál felállított emléktáblát a Tóth István parkban. Az eseményen részt vett dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármester és Ágh Ernő, a körzet önkormányzati képviselője.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármester helyszíni bejáráson vett részt a Rumi úton. Szombathelyen a bel- és csapadékvíz védelmi rendszer fejlesztése a TOP 6.3.3 „Városi környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések” pályázat keretében újul meg 8 helyszínen, 800 millió forintból.

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a Modern Város Program keretében újítja fel a Késmárk utcai teniszcentrumot. Az elkészült pályák és a parkoló műszaki átadásán részt vett dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Illés Károly alpolgármester is.

Dr. Puskás Tivadar Szombathely polgármestere, Illés Károly alpolgármester fogadták a városházán a megyeszékhelyen tartózkodó kínai Nanning város delegációját.

A Savaria Városfejlesztési NKft. és Szombathely MJV Önkormányzata közös szervezésében, a TOP-6.3.2-15-SH1-2016-00001 számú, „A szombathelyi Sportliget fejlesztése” című projekthez kapcsolódóan városfejlesztési szakmai fórumot tartottak a Városháza Sajtótermében. Az eseményen köszöntő beszédet mondott Illés Károly, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere.

A Köztisztviselői Napon dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte a Városháza dolgozóit. Az ünnepi beszéd után a polgármester, Illés Károly és Molnár Miklós alpolgármeseterek, dr. Károlyi Ákos jegyző, Babitsné dr. Tőke Erzsébet aljegyző valamint dr. Varsányi Péter a Közterület-felügyelet igazgatója kiemelkedő munkájuk elismeréseként díjakat adott át a köztisztviselőknek. Köszöntötték az újonnan belépő kollégákat és elbúcsúztatták a nyugdíjba vonulókat, Varga Károly, Horváth-Őri Györgyné, Sóskutiné Horváth Marianna, Balla Márta Beáta kollégákat.

2019 őszétől duális formában indul a gazdálkodási és menedzsment, valamint a turizmus-vendéglátás szak az ELTE Savaria Egyetemi Központban. A duális partnerek bemutatása és a duális keretmegállapodások aláírása alkalmából szervezett sajtóeseményen üdvözlő beszédet mondott dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Illés Károly alpolgármester is.

A „Szombathely, Sárdi-ér úti terület alapinfrastruktúrájának kiépítése” című európai uniós finanszírozású projekt sajtó nyilvános záró rendezvényét tartották 2019. június 25-én. Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármesterének köszöntő szavai után Illés Károly, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere ismertette a projekt keretében sikeresen megvalósult beruházást.

Szombathely Megyei Jogú Város közúthálózati elemeinek gazdaságfejlesztési célú megújítása projekt keretében több helyszínen kezdődtek meg a munkálatok. A Vépi úton helyszíni bejáráson vett részt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Illés Károly alpolgármester is.

Nagy Imre és mártírtársai halálának 61. és újratemetésének évfordulója alkalmából, a Szombathelyi Nemzetőrök Emléktáblájánál (56-osok tere) rendezett megemlékezésen vett részt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú város polgármestere és Illés Károly alpolgármester. A megemlékezés végén virágot és mécsest helyeztek el az emlékmű talapzatán.

A Magyar Vízilabda Szövetség tehetség gondozó programjában közel 100 gyermek és edzőik vesznek részt az ország négy régiójából a szombathelyi táborban. A megnyitón részt vett Illés Károly, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere és dr. Hende Csaba az Országgyűlés alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselője is.

Dr. habil. Kalocsai Péter - Gyors, gyorsabb, leggyorsabb - A szombathelyi polgári repülés története a XX. században című könyvét mutatták be az Őrvidékházban. Az eseményen köszöntőt mondott Illés Károly, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere.

A „Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése” című pályázatnak köszönhetően újulhat meg a Csodaország Bölcsőde is Szombathelyen. A helyszíni bejáráson részt vett dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Illés Károly alpolgármester is.

A TOP-6.2.1-15-SH1-2016-00002 számú „Óvoda fejlesztések Szombathelyen” című európai uniós finanszírozású projektet sajtó nyilvános eseményen mutatták be 2019. június 11-én délután a Városházán. Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere ismertette a fejlesztések műszaki tartalmát. Molnár Anikó, a Szombathelyi Óvodavezetők Munkaközösségének vezetője szakmai előadásában új, innovatív óvodapedagógia módszerek alkalmazási lehetőségeiről beszélt. Az eseményen részt vett Illés Károly, alpolgármester is.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármester és Sátory Károly a körzet önkormányzati képviselője részt vett a helyszíni bejáráson az Aréna utcai óvodánál. Az Aréna Óvoda a TOP-6.2.1-15-SH1-2016-00002 számú „Óvoda fejlesztések Szombathelyen” című európai uniós finanszírozású projekt részeként újul meg.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármester és Ágh Ernő a körzet önkormányzati képviselője helyszíni bejáráson vett részt a Nárai út melletti szakaszon. Szombathelyen a bel- és csapadékvíz védelmi rendszer fejlesztése a TOP 6.3.3 „Városi környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések” pályázat keretében újul meg 8 helyszínen, 800 millió forintból.

Az Országgyűlés döntése nyomán június 4-e, a trianoni békediktátum napja 2010 óta a Nemzeti Összetartozás Napja. A Szent István parkban tartott városi ünnepségen Rettegi Attila önkormányzati képviselő az Oktatási és Szociális Bizottság elnöke mondott ünnepi beszédet, közreműködött a az Ungaresca Táncegyüttes, Szabó Tibor színművész. Szombathely Megyei Jogú Város képviseletében dr. Puskás Tivadar polgármester, Illés Károly és Koczka Tibor alpolgármester, a Vas megyei Kormányhivatal képviseletében dr. Kovács Györgyi a Szombathelyi Járási Hivatal vezetője, helyezett el koszorút a 83-as gyalogezred emlékművénél.

Programok

Zene/Koncert: ALMA koncert

Helyszín: AGORA - Művelődési és Sportház, Szombathely, Március 15. tér 5.
Időpont: 2019 Október 20. (Vasárnap) 17:00

Kajakozási és kenuzási lehetőség a Csónakázó tavon (Sport)

Csónakázó tó, Szombathely, Kenderesi út
2019 Szeptember 16. (Hétfő) 16:30

Még több Sport ...
FOMO - Megosztod, és uralkodsz-Európai art mozi nap (Mozi)

AGORA - Savaria Filmszínház, Szombathely, Mártírok tere 1.
2019 Október 13. (Vasárnap) 14:30

Még több Mozi ...
Jóbarátok - Sopron Bank - Váci FC (Sport)

Sportliget II, Szombathely, Dolgozók útja
2019 Október 14. (Hétfő) 18:30

Még több Sport ...
Dream Team - Aptív - Tűzoltóság (Sport)

Sportliget I, Szombathely, Dolgozók útja
2019 Október 14. (Hétfő) 18:30

Még több Sport ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Adatok betöltése, kérem várjon...