Dr. Puskás Tivadar Koczka Tibor Illés Károly Molnár Miklós Lendvai Ferenc Városháza

Önkormányzati hírek

Az Európai Quadrille Táncfesztivál ötletgazdája és jogtulajdonosa a maribori Szlovéniai Táncegyesület. Kezdeményezésükre indult a fiatalok tánckedvére, lendületére, vállalkozó kedvére építő fesztivál 2005-ben. A Guinness-rekord nyilvántartások alapján ez a rendezvény a legnagyobb az egy időben előadott szinkrontánc kategóriában. A Quadrille - bemutató kizárólagos magyarországi helyszíne minden évben Szombathely, idén 216 diák vett részt az eseményen, melyet dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere köszöntőt mondott a Mobilis - kiállításon. A tárlat, amely főként a járművekre és közlekedésre, tágabb értelemben a mozgásra, mobilitásra koncentrál, a magyar műszaki értelmiség napja és a közlekedési kultúra napja alkalmából költözött két napra az ELTE SEK Európai Dokumentációs Központjába az APTIV, a Vas megyei Mérnöki Kamara és az ELTE SEK közös szervezésében.

Az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ tavaszi-nyári programjairól tartott sajtótájékoztatót dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Parais István, az AGORA igazgatója. A május 18-i Európai Quadrille Táncfesztivál, a május 27-i Városi Gyermeknapi forgatag, a június 9-i 53. Savaria Nemzetközi Táncverseny és a június 22-23-i Szentivánéji Vigasságok kaptak kiemelt figyelmet. A sajtótájékoztatót színesítette Koprive zenekar műsora.

2018.05.17 09:00

Két, egymás melletti intézmény épülete újul meg a Barátság utcában. A munkálatok az ütemterv szerint haladnak, a helyszíni bejáráson részt vett dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármester és Lendvai Ferenc tanácsnok.

Mintegy 60 millió forintnyi önkormányzati forrásból teljesen új, kétrétegű aszfaltburkolatot kapott a Perintparti sétány. A beruházás keretében elválasztott gyalogos és kerékpár utat alakítottak ki a szakemberek, továbbá modernizálták a csapadékvíz-elvezetési rendszert. A felújított járdát és bicikliutat a szombathelyieknek átadta dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, az eseményen részt vett Illés Károly alpolgármester és Lendvai Ferenc tanácsnok.

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a Szent Márton Esélyegyenlőségi Támogatási Program rendszerén keresztül kíván támogatást nyújtani a tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetben lévő, 5. évfolyamba lépő gyermekek számára. A program kidolgozásáért felelős munkabizottság ülésén köszöntötte az ösztöndíj részletein dolgozó munkacsoportot dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Koczka Tibor alpolgármester. A pályázat kiírásának határideje: 2018. május 31.

Áder János köztársasági elnök fogadta a Megyei Jogú Városok Szövetségének képviselőit a Sándor palotában. A klímavédelemről tartott megbeszélésen részt vett dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere is. Az Under2 nemzetközi klímavédelmi együttműködésről szóló tárgyalás után a Megyei Jogú Városok Szövetségének tagjai egyhangúlag úgy döntöttek, hogy csatlakoznak a mozgalomhoz, melynek legfontosabb célja az, hogy 2050-ig 80 százalékkal csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását.

A Szociális Hét rendezvényeinek sorát a díjátadó gálaműsor zárta, ahol a szociális szférában kiemelkedő munkát végzőket díjazták. Ünnepi köszöntőt mondott dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, majd elismeréseket adott át, Koczka Tibor alpolgármesterrel, dr. Takátsné dr. Tenki Máriával, a Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága elnökével és Rettegi Attilával, az Oktatási és Szociális Bizottság elnökével.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere részt vett a Kossuth Lajos utca 29. szám alatt található Savaria Család és KarrierPONT hivatalos megnyitóján, majd köszöntőt mondott az ezt követő rendezvényen, a Megyeházán. Az esemény díszvendége Schmittné Makray Katalin, az egykori Köztársasági elnök felesége volt. A rendezvényen részt vett dr. Takátsné dr.Tenki Mária, a Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága elnöke.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg a Nemzetközi Gyermekvédelmi Konferenciát, amelyet a 23. Szociális Hét keretében rendeztek meg a Városházán. A rendezvényen köszöntőt mondott dr. Takátsné dr. Tenki Mária, a Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága elnöke.

Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere mondott köszöntőt Döme Zsuzsa Hatvanon innen és túl című kötetének bemutatóján a Herényiek Házában. A könyvbemutatón közreműködött a Rózsabors Zenekar.

A szociális hét keretében Balczó András háromszoros olimpiai bajnok öttusázó, a Nemzet Sportolója tartott előadást "Mi végre vagyunk e világban?" címmel, a Herényiek házában. Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere mondott köszöntőt.

A mozgóképkészítés lehetőségei és tapasztalatai a sérült emberek segítése címmel rendeztek konferenciát a Szociális Hét keretében az ELTE Savaria Egyetemi Központban, melyen köszöntőt mondott Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere.

Az Országos Mentőszolgálat kötelékében példamutatóan ellátott 40 éves szolgálatáért dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere Kresz Géza emlékérmet vehetett át dr. Csató Gábortól az Országos Mentőszolgálat főigazgatójától Budapesten a Mentők Napja ünnepi rendezvényén.

Az Egészségfejlesztési Iroda ünnepélyes átadásán mondott köszöntőt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere. A Nádasdy utcai épületben a szombathelyi járás lakossága számára egészségmegőrző, mentálhigiénés, preventív programokat szerveznek majd. Minderre azért van szükség, mert az átfogó egészségfejlesztési célok megvalósulását leginkább egy járási szinten működő, szombathelyi székhelyű Egészségfejlesztési Iroda működése segíti elő. A rendezvényen részt vett Koczka Tibor alpolgármester, Kecskés László, az Egészségügyi Szakmai Bizottság elnöke is. Az átadó ünnepséget követően Prof. dr. Nagy Lajos, a Markusovszky kórház főigazgatója tartott előadást "Amit a gutaütésről tudni kell" címmel.

„Egy kicsi mozgás mindenkinek kell…” címmel rendeztek családi sportnapot a Szociális Hét keretében a Fő téren. A rendezvényt Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere nyitotta meg.

104. születésnapja alkalmából köszöntötte dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere dr. Fekete Lajosnét.

A 90 éves Takács Istvánt köszöntötte és adta át a miniszterelnök szépkorúaknak szóló oklevelét dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere.

2018.05.08 10:00

A 23. Szociális Hét megnyitóján mondott beszédet dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere az AGORA – Művelődési és Sportházban. A megnyitó után Pál Ferenc római katolikus pap, mentálhigiénés szakember tartott előadást Egyensúly és elégedettség a társkapcsolatban és a családban címmel. A rendezvényen részt vett Koczka Tibor, alpolgármester is.

A Városháza nagytermében fogadta az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 11. évfolyamos diákjait dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere. A hivatal felépítéséről és munkájáról tartott előadást dr. Károlyi Ákos jegyző és Keringer Zsolt osztályvezető.

Szent Flórián fogadalmi misét tartottak a Székesegyházban, amelyen részt vett dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, dr. Takátsné Tenki Mária önkormányzati képviselő, a Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága elnöke, Ágh Ernő önkormányzati képviselő, a Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság elnöke.

A megalakulásának 30. évfordulóját ünneplő Szökős Néptáncegyüttes gálaműsorán köszöntőt mondott és emléklapot adott át dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere. A születésnapos társulatot köszöntötte Németh István, az ELTE SEK koordinációs rektorhelyettese is.

2018.05.04 19:30

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg a Szombathely és Vas megye művei című kiállítást Felsőőrön. A tárlaton hét művész munkái kaptak helyet azzal a céllal, hogy bemutassa Felsőőr közvetlen közelében élő kortárs alkotókat.

A Szombathelyi Törvényszék 2017. évi működéséről és a 2018. évi terveiről tájékoztatta a megjelenteket dr. Andor Szabolcs, a Szombathelyi Törvényszék elnöke. A megbeszélésen részt vett dr. Hende Csaba a Parlament alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselő, dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármester, dr. Károlyi Ákos jegyző.

Huszonnegyedik alkalommal rendezett Tudományos Diákköri Konferenciát a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara. Az egyetem négy képzőhelyéről összesen 310 hallgató érkezett Szombathelyre. A diákokat dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte.

2018.05.03 14:00

Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere is részt vett és díjakat adott át a IV. Tavaszi Emlékműfutáson.

2018.05.03 13:30

A Szociális Hét idei programjait sajtótájékoztatón ismertette dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és az idei főszervező, a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője, Kulcsár Lászlóné.

2018.05.03 11:00

A III. Vas Népe Állásbörzén mondott köszöntőt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere. Az AGORA – Művelődési és Sportházban 31 standnál, összesen több száz kiadó álláshellyel várták leendő munkatársaikat a cégek.

2018.05.03 09:00

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere elismeréseket adott át Miskei Balázs és Keresztes László tűzoltózászlósnak Szent Flórián napja alkalmából a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által szervezett megemlékezésen és tűzoltó napon.

2018.05.01 14:00

Idén is megrendezte a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület magyar lovas hadtörténeti bemutatóját a Vasi Skanzenban. A megjelenteket dr. Hende Csaba, a Parlament alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselője, dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Sátory Károly, a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület elnöke köszöntötte.

A boldoggá avatási szentmise főcelebránsa Mons. Angelo Amato bíboros, a Szentté avatási Ügyek Kongregációja prefektusa volt,a szentbeszédet Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mondta. A szertartáson részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, dr. Hende Csaba a Parlament alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselője, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, Ágh Péter országgyűlési képviselő, dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Illés Károly alpolgármester.

2018.04.29 15:00

Szombathelyen a tánc világnapján három színpadon 32 egyesület mutatta be tudását a Fő téren. A rendezvényt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg.

2018.04.29 10:00

A 16. Herényi Virágút ünnepélyes megnyitóján mondott köszöntőt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Koczka Tibor alpolgármester a körzet önkormányzati képviselője. Az eseményen részt vett dr. Takátsné dr. Tenki Mária a Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága elnöke.

Soproni Somlai Attila festőművész „A MÚLT ÉS A JÖVŐ NEM A TIÉD…” című időszaki kiállítása nyílt a képtárban. Megjelenteket Koczka Tibor Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntötte.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere fogadta az idei Békefutás résztvevőit a Városháza előtti téren. Szombathelyen a SZOSZSZC Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma, a Zrínyi Ilona Általános Iskola és több óvoda csatlakozott a menethez egy rövid szakaszon.

2018.04.27 08:30

Apparátusi értekezletet tartottak a Városházán melyen dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és dr. Károlyi Ákos jegyző megköszönte a 2018. évi országgyűlési képviselő választáson résztvevők kiváló munkáját. Köszöntötték az újonnan belépő kollégákat és elbúcsúztatták a nyugdíjba vonulókat: Patyi Zsuzsanna, pénzügyi ügyintézőt, Pintér Zoltánné, adókivetési ügyintézőt és Benkő Sándor, fotóriportert.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere helyezett el koszorút az Önkormányzat nevében a kórház névadójának szobránál a Markusovszky emlékünnepség keretében.

A Derkovits-lakótelepi fogadóórán felmerült problémákat helyszíni bejárás során tekintette meg dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Lendvai Ferenc tanácsnok valamint a hivatal munkatársai.

A SZOESE és a PPK Sporttudományi Intézet szervezésében Szakmai napot tartottak az egyetemen. A megjelenteket Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere és dr. Németh István az ELTE koordinációs rektorhelyettese köszöntötte.

Köztársasági Elnök Úr az országgyűlési képviselők 2018. évi általános választását 2018. április 8. napjára írta ki. A választás, mint a demokrácia legnagyobb ünnepe Vas megye 01. számú országgyűlés egyéni választási körzetében az országos átlagot meghaladó részvételi aránnyal eredményesen lezajlott. Vas Megye 01. OEVK Választási Bizottsága a 2018. április 14-i ülésén megállapította az egyéni választókerületi választás eredményét. Ennek alapján Vas Megye 01. számú országgyűlési egyéni választókerületben a megválasztott képviselő dr. Hende Csaba Károly, a FIDESZ-KDNP jelölő szervezetek jelöltje lett. Dr. Hollósy Tamás, a választókerület választási bizottságának elnöke önkormányzati képviselők és a környező települések polgármesterei körében adta át dr. Hende Csaba országgyűlési képviselőnek a megbízólevelét. A régi-új országgyűlési képviselőt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Harangozó Bertalan kormánymegbízott köszöntötte.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere előtt öt személy tette le a magyar állampolgársági esküt.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere a Városházán köszöntötte a rimaszombati Tompa Mihály Református Líceum 40 diákját és 4 tanárát. A vendégek a Kanizsai Dorottya Gimnázium meghívására a "Határtalanul!" program keretében érkeztek a városba.

2018.04.22 15:00

A környezettudatos gondolkodás erősítése és a szemléletformálás a célja az önkormányzat által a Föld Napja kapcsán szervezett programoknak. A Csónakázótó szigetén változatos programok várták a gyerekeket és szüleiket. A Föld Napja alkalmából hirdetett rajpályázatra idén 114 alkotás érkezett 13 szombathelyi óvodából, amelynek eredményhirdetésén dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Koczka Tibor alpolgármester és Kovács Márta a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. igazgatója adta át a díjakat a legtöbb szavazatot kapott alkotások készítőinek.

2018.04.22 10:00

A Föld Napja alkalmából közös bringatúrán vettek részt a szombathelyi gyárak - a BPW, az iQor, az Aptiv és Távhő - vezetői és munkatársai, továbbá ültettek el egy-egy fát a cégek telephelyein. Az eseményen részt vett Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú város alpolgármestere.

2018.04.21 09:00

A Bölcsődék Napján öt előadáson keresztül mutatták be a bölcsődei szakmai munkával kapcsolatos ismeretanyagot. A konferenciát dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg.

A Kanizsai Dorottya Gimnázium ebben a tanévben ünnepli fennállásának 100.évfordulóját. A jubileum alkalmából rendezett hagyományos gálaeseten Illés Károly, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket.

A Szombathelyi Szent Erzsébet Ferences Templomban búcsúztatták Sill Aba ferences rendi szerzetest, akit a szentmisét követően a Ferences templom kriptájában helyeztek végső nyugalomra.

A kevésbé ismert építészeti alkotások bemutatását tervezi dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere az identitást erősítő program részeként. Ennek első állomásaként újperint városrészre látogatott ahol a Hefele Menyhért stílusjegyeit viselő házakat tekintett meg. Az eseményen részt vett a körzet képviselője, Ágh Ernő is.

Jákfalvi Elemérnét köszöntötte 90. születésnapja alkalmából dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere.

Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere, Dragovácz Nikoletta, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgató-helyettese, Borovics Attila, a NAIK ERTI intézetigazgatója és Kovács Márta, a Szomtáv Kft. ügyvezetője közösen fát ültetett a Föld Napja alkalmából a Kámoni Arborétumban.

Programok

Gyerekeknek: A VERS VILÁGA

Időpont: 2018 Január 03. (Szerda) 09:00

Szóra bírt csontjaink (Savaria Múzeum) (Előadás/Kiállítás)

Savaria Múzeum, Szombathely, Kisfaludy Sándor utca 9.
2018 Február 08. (Csütörtök) 17:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
Életmű - Szyksznian Wanda grafikusművész kiállítása (SZOMBATHELYI KÉPTÁR) (Előadás/Kiállítás)

Szombathelyi Képtár, Szombathely, Rákóczi Ferenc utca 12.
2018 Március 14. (Szerda) 10:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
A Berzsenyi Dániel tér arcai (BDMK) (Előadás/Kiállítás)

Berzsenyi Dániel Könyvtár (BDK), Szombathely, Dr. Antall József tér 1.
2018 Április 04. (Szerda) 17:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
„A MÚLT ÉS A JÖVŐ NEM A TIÉD…” (SZOMBATHELYI KÉPTÁR) (Előadás/Kiállítás)

Szombathelyi Képtár, Szombathely, Rákóczi Ferenc utca 12.
2018 Április 28. (Szombat) 17:00

Még több Előadás/Kiállítás ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Adatok betöltése, kérem várjon...