Dr. Puskás Tivadar Koczka Tibor Illés Károly Molnár Miklós Lendvai Ferenc Városháza

Molnár Miklós

Ünnepelt a megye jogászsága

A magyar jogász Egylet Vas Megyei Szervezete idén immáron 17. alkalommal rendezte meg a vasi jogásznapot, amely egyben Horvát Boldizsár volt igazságügyi miniszter emléke előtt tisztelgő ülés. Pénteken délelőtt koszorúzással kezdődött a program. Horvát Boldizsár szobránál több mint tíz szervezet helyezett el koszorút a sűrű hóesésben. A kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére több mint ötven, az igazságszolgáltatásban tevékenykedő vett részt a rendezvényen. A Claudius szállóban délelőtt igazságügyi fórumot tartottak, délután a szakmai program a „három csapás” néven ismertté vált törvénymódosítás vitájával folytatódott. A megyei jogászság legnagyobb rendezvényén Dr. Kaczmarski János jegyző és Molnár Miklós alpolgármester képviselte Szombathely városát.    

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2018.09.21
Módosítva: 2018.09.21

Átadták a megújult kosárlabdapályát a Bolyai iskolában

Az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban mintegy 15 millió forintból megújult szabadtéri kosárlabdapálya átadásán köszöntő beszédet mondott Koczka Tibor és Molnár Miklós, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármesterei,...

Feltöltve: 2018.08.24
Módosítva: 2018.08.25

ELTE-SEK standavató

Az ELTE Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi téren megépített karneváli standjának hivatalos megnyitóján, mondott köszöntőt a szombathelyi származású dr. Borhy László akadémikus, az ELTE rektora, dr. Németh István, az ELTE Savaria Egyetemi Központ...

Feltöltve: 2018.06.28
Módosítva: 2018.06.28

Díjak, kitüntetések átadása a Köztisztviselői Napon

A Köztisztviselői Napon dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte a Városháza dolgozóit. Az ünnepi beszéd után a polgármester, Illés Károly és Molnár Miklós alpolgármeseterek, dr. Károlyi Ákos jegyző, Babitsné...

Feltöltve: 2018.02.16
Módosítva: 2018.02.16

Búcsú Angyal Lászlótól

Az ismerősök, családtagok, kollégák a Jáki úti temetőben vettek végső búcsút Angyal Lászlótól, a Városháza kommunikációs vezetőjétől. Gyászbeszédet dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere mondott.

Feltöltve: 2017.12.23
Módosítva: 2017.12.23

Az adventi koszorú negyedik gyertyája

Molnár Miklós, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere és dr. Székely János megyéspüspök gyújtotta meg a Fő téren álló adventi koszorún a negyedik gyertyát.

Feltöltve: 2017.12.18
Módosítva: 2017.12.18

Eredményes ifjú sportolókat jutalmaztak

A Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. szokásos év végi díjátadó ünnepségén, az elmúlt évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákkorú sportolóit díjazták. A különböző sportágakban,- asztalitenisz, dobó- és futóatlétika, kosárlabda,...

Feltöltve: 2017.12.07
Módosítva: 2017.12.07

A megye legnagyobb vállalkozásai

A Médiaworks Hungary Zrt. TOP 100 Vas 2017 című kiadványának bemutatóján vett részt Illés Károly és Molnár Miklós, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere a Pelikán étteremben. A kiadvány Vas megye 2016. évi gazdasági eredményeit és vállalkozásait...

Feltöltve: 2017.12.04
Módosítva: 2017.12.04

Letette az államopolgársági esküt Darrin Govens

Ünnepélyes keretek között tette le magyar állampolgársági esküjét dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere előtt Darrin Govens, a Falco KC kosárlabdázója. Amerikai állampolgársága mellé vette fel a magyart, így akár a...

Feltöltve: 2017.11.06
Módosítva: 2017.11.06

Közmeghallgatás

Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése a Városháza Nagytermében közmeghallgatást tartott.

Feltöltve: 2017.10.24
Módosítva: 2017.10.24

Új parkolók Szombathely belvárosában

46 db új parkolóhelyet alakított ki a SZOVA Zrt. a Kőszegi utca 11-17. és 23. szám alatti ingatlanok belső tömbjében. A zárt parkoló sorompós beléptetőrendszerrel működik, térfigyelő kamerákkal is felszerelt, biztonságos, igényes parkolási lehetőséget...

Programok

Sport: SWIETELSKY HUN CHALLENGE WORLD CUP

Helyszín: Sugár úti Sportcentrum Arena Savaria, Szombathely, Sugár út 18.
Időpont: 2018 Szeptember 22. (Szombat) 15:00

Múltidéző bringatúra (Gyerekeknek)

ISEUM előtti tér, Szombathely, Rákóczi Ferenc utca 3.
2018 Szeptember 22. (Szombat) 15:00

Még több Gyerekeknek ...
Stresszkezelő tréning II. (Előadás/Kiállítás)

Egészségfejlesztési Iroda Szombathely és Járása, Szombathely, Nádasdy Ferenc utca 4.
2018 Szeptember 26. (Szerda) 17:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
V. Futófesztivál Szombathelyen (Sport)

Egyetemi Sportcsarnok, Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.
2018 Szeptember 23. (Vasárnap) 12:55

Még több Sport ...
EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT (Gyerekeknek)

Szombathely közterei, Szombathely, Fő tér 1.
2018 Szeptember 14. (Péntek) 10:00

Még több Gyerekeknek ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Adatok betöltése, kérem várjon...