Dr. Puskás Tivadar Koczka Tibor Illés Károly Molnár Miklós Lendvai Ferenc Városháza

Lendvai Ferenc

Kábítószer-ellenes Világnap Szombathelyen

Az ENSZ Közgyűlése 1987-ben arról döntött, hogy június 26-át a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napjává nyilvánítja, ezzel is felhívva a figyelmet a kábítószer-fogyasztás veszélyeire, a drogkereskedelem elleni harc fontosságára. Ezen a napon a világ számos pontján megemlékezéseket, közösségi eseményeket és koncerteket szerveznek ismert közéleti személyiségek közreműködésével. Magyarország 20 éve, 1997-ben csatlakozott a kezdeményezéshez. A 2018. évi Kábítószer-ellenes Világnap kampányához csatlakozva Szombathely Megyei Jogú Város Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma ünnepélyes ülést tartott, amelyen köszöntőt mondott Lendvai Ferenc, Szombathely Megyei Jogú Város Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke. Előadást tartottak: Majzik Balázs, Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Esélyteremtési Főosztály Drogmegelőzési Programok Osztálya osztályvezetője, Németh Andrea, Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály, címzetes rendőr őrnagya, Szákovics-Varga Ildikó, Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális GESZ Szombathely és Járása Egészségfejlesztési Iroda, irodavezetője és Végh György Károly, Szombathely Megyei Jogú Város Kábítószerügyi Egyeztető Fórum társelnöke.

Fotó: Cseh Gábor


Galéria (44 db)

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2018.12.18
Módosítva: 2018.12.18

Sportkarácsony 2018

22. alkalommal rendezték meg Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának Sportkarácsony jutalmazási ünnepségét. Az ünnepségen a sportolókat dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte, majd a legeredményesebb...

Feltöltve: 2018.12.12
Módosítva: 2018.12.12

Közmeghallgatás a Városházán

Dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere a tisztségviselőkkel és az Önkormányzati képviselőkkel közmeghallgatást tartott a Városháza nagytermében.

Feltöltve: 2018.12.12
Módosítva: 2018.12.12

Drogprevenciós nap Szombathelyen

,,Szabadulj meg tőle" elnevezésű drogprevenciós napot rendeztek az AGORA Szombathelyi Kulturális Központban. A rendezvényt megnyitotta dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Lendvai Ferenc, Szombathely Megyei Jogú...

Feltöltve: 2018.11.29
Módosítva: 2018.12.03

Év végi partnertalálkozó a Médiaközpont szervezésében

A Szombathelyi Médiaközpont hagyományos év végi partnertalálkozóján mondott köszöntőt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere. Az eseményen részt vett Illés Károly,alpolgármester, Lendvai Ferenc, tanácsnok és dr. Takátsné...

Feltöltve: 2018.11.10
Módosítva: 2018.11.10

Szent Márton városi díjátadó gála

A Szent Márton városi díjátadó gálán mondott ünnepi köszöntőt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere. Az önkormányzat által adományozható kitüntetéseket dr. Hende Csaba, a Parlament alelnöke, Szombathely országgyűlési...

Feltöltve: 2018.11.09
Módosítva: 2018.11.09

Szent Márton napi vesperás

Szent Márton nap előestéjén ünnepélyes zsolozsmát tartottak a Székesegyházban Majnek Antal, munkácsi megyéspüspök vezetésével, amelyen részt vettek Szombathely Megyei Jogú Város vezetői, majd lampionos, fáklyás menet indult a Székesegyháztól...

Feltöltve: 2018.10.23
Módosítva: 2018.10.26

Emlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharcra

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 62., a Magyar Köztársaság kikiáltásának 29. évfordulójára és az elesett szombathelyi nemzetőrökre emlékeztek Szombathelyen 2018. október 23-án. Délután a Jáki úti temetőben Welther Károly sírjánál emlékeztek...

Feltöltve: 2018.10.10
Módosítva: 2018.10.10

Lappeenrantai delegáció a városházán

Dr. Puskás Tivadar Szombathely polgármestere, Illés Károly alpolgármester és Lendvai Ferenc tanácsnok fogadták a városházán a megyeszékhelyen tartózkodó Lappeenranta delegációját.

Feltöltve: 2018.10.09
Módosítva: 2018.10.09

Átadták a megújult Weöres Sándor Óvodát

Befejeződött a Weöres Sándor Óvoda fejlesztése. Az ünnepségen műsort adtak az óvodás gyerekek. Köszöntő beszédet mondott dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere. Az avató ünnepségen részt vett Illés Károly alpolgármester,...

Feltöltve: 2018.10.06
Módosítva: 2018.10.06

Az aradi vértanúkra emlékeztek

Az aradi vértanúk halálának 169. évfordulóján szentmisével kezdődött a városi ünnepség. Emlékbeszédet Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és Sátory Károly, a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület elnöke mondott. A mártírok...

Programok

Előadás/Kiállítás: VILLÁMCSŐDÜLET Ady Endre halálának évfordulóján

Helyszín: Berzsenyi Dániel Könyvtár (BDK), Szombathely, Dr. Antall József tér 1.
Időpont: 2019 Január 24. (Csütörtök) 11:00

Idősek Szabadegyeteme (Előadás/Kiállítás)

Idősek Klubja, Szombathely, Gagarin u. 24.
2019 Január 24. (Csütörtök) 13:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
Rontó Ralph 2: Ralph lezúzza a netet 3D (mb) (12) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út
2019 Január 24. (Csütörtök) 13:00

Még több Mozi ...
Dogman - Kutyák királya (16) (Mozi)

AGORA - Savaria Filmszínház, Szombathely, Mártírok tere 1.
2019 Január 24. (Csütörtök) 13:30

Még több Mozi ...
Egy kutya hazatér (mb) (6) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út
2019 Január 24. (Csütörtök) 14:00

Még több Mozi ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Adatok betöltése, kérem várjon...