Dr. Puskás Tivadar Koczka Tibor Illés Károly Molnár Miklós Lendvai Ferenc Városháza

Dr. Puskás Tivadar

Kétszáz férőhelyes munkásszállót adtak át Szentgotthárdon

Több mint 670 millió forintból, egy volt laktanyaépület átépítésével létesült 200 férőhelyes munkásszállás Szentgotthárdon. Az eseményen részt vett dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere is.

Fotó: Cseh Gábor

Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében elmondta: a magyar kormány 400 millió forinttal támogatta a fejlesztést, amelyet a helyi önkormányzattal közösen a Rába-parti városban letelepült cégek szorgalmaztak annak érdekében, hogy dolgozóiknak megfelelő szálláslehetőséget biztosítsanak. Hozzátette, hogy hasonló fejlesztések az ország több pontján zajlottak vagy zajlanak, a programba pedig a jövőben is be kívánják vonni az üresen álló volt határőrségi vagy honvédségi ingatlanokat.  Az államtitkár hangsúlyozta: a magas színvonalú, hotel szintű szolgáltatásokat nyújtó munkásszállók létesítése a gazdaság élénkítéséhez járul hozzá. Elismerésre méltónak nevezte a nyugat-magyarországi régió átlagot meghaladó, 5,6 százalékos gazdasági növekedését, a magas foglalkoztatottsági és az alacsony munkanélküliségi szintjét. Szavai szerint az országnak már vannak olyan térségei, ahol a munkaerő megnyerése és megtartása érdekében  "minden fegyvert be kell vetni", a munkáltatók a dolgozók lakhatását, pihenését és rekreációját is támogatják.  Megjegyezte, a munkásszállók építésével ugyanakkor a kormánynak nem célja, hogy kiüresítse az országnak azokat a részeit, ahol kevesebb a munkalehetőség.  

Bodó Sándor szólt arról is, hogy ma már a munkaerőhiány okoz gondokat a foglalkoztatásban, ennek kezelésére fel kell tárni a még rendelkezésre álló tartalékokat. Egyebek közt kedvező adószabályokkal elő kell segíteni azoknak a nyugdíjasoknak a munkavállalását, akik még szívesen dolgoznának, emellett a szakképzés hatékonyságát is növelni kell.  

Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere (Fidesz) elmondta, hogy az önkormányzat és a térség legnagyobb munkaadója, az Opel közösen kérték a kormány segítségét ahhoz, hogy a volt határőr laktanyából munkásszállás épülhessen.
Leszögezte, hogy az új létesítményt kizárólag olyan munkavállalók használhatják, akiket magyarországi cégek foglalkoztatnak.  "Nem lehet ugródeszkája a nyugati határszélre jövő, Ausztriában dolgozni akaró ingázó munkavállalóknak" - jelentette ki.

Forrás:MTI


Galéria (30 db)

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2019.06.17
Módosítva: 2019.06.17

Nagy Imrére és mártírtársaira emlékeztek

Nagy Imre és mártírtársai halálának 61. és újratemetésének évfordulója alkalmából, a Szombathelyi Nemzetőrök Emléktáblájánál (56-osok tere) rendezett megemlékezésen vett részt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú város polgármestere és...

Feltöltve: 2019.06.16
Módosítva: 2019.06.17

Családi napot tartott a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia családi napot és díjátadót tartott az Oladi Művelődési Központban. Az eseményen köszöntőt mondott, dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Koczka Tibor és Molnár Miklós alpolgármesterek,...

Feltöltve: 2019.06.12
Módosítva: 2019.06.13

Országos tanulmányi versenyek díjazottjait köszöntötték

A 2018-2019-es tanévben az országos tanulmányi versenyeken kimagasló eredményt elért tanulókat és az őket felkészítő szaktanárokat jutalmazta dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Koczka Tibor alpolgármester és Rettegi...

Feltöltve: 2019.06.12
Módosítva: 2019.06.13

Sajtótájékoztató az orvosi ügyeletről

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere sajtótájékoztatót tartotta a Városházán, Tájékoztató a szombathelyi orvosi ügyeletről címmel. Az Országos Mentőszolgálat levélben értesítette az Önkormányzatot, hogy felbontják...

Feltöltve: 2019.06.12
Módosítva: 2019.06.13

Sajtótájékoztató az AGORA nyári programjairól

Az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ nyári programjairól tartott sajtótájékoztatót dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Koczka Tibor alpolgármester, Parais István, az AGORA igazgatója, Prieger Szabolcs, az AGORA...

Feltöltve: 2019.06.12
Módosítva: 2019.06.13

Megújul a Csodaország bölcsőde

A ,,Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése" című pályázatnak köszönhetően újulhat meg a Csodaország Bölcsőde is Szombathelyen. A helyszíni bejáráson részt vett dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú...

Feltöltve: 2019.06.11
Módosítva: 2019.06.12

Óvoda fejlesztések Szombathelyen

A TOP-6.2.1-15-SH1-2016-00002 számú ,,Óvoda fejlesztések Szombathelyen" című európai uniós finanszírozású projektet sajtó nyilvános eseményen mutatták be 2019. június 11-én délután a Városházán. Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város...

Feltöltve: 2019.06.11
Módosítva: 2019.06.12

Sajtótájékoztató a Múzeumok Éjszakájáról

Az idei esztendőben Szombathely lesz a Múzeumok Éjszakája országos rendezvénysorozat központi helyszíne. A Savaria Múzeumban tartott sajtótájékoztatón ízelítőt adtak helyi sajtó képviselőinek a június 22-én, Szombathelyen zajló programokból....

Feltöltve: 2019.06.08
Módosítva: 2019.06.08

Kutyakiállítás Szombathelyen

CAC Nemzetközi Kutyakiállítást nyitotta meg dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere.

Feltöltve: 2019.06.07
Módosítva: 2019.06.08

Labdarúgás Diákolimpia Országos Döntője Szombathelyen

Az I. és II. korcsoportos fiú Labdarúgó Diákolimpia Országos Döntőjét idén Szombathelyen rendezik. A rendezvényt dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere nyitott meg a Haladás Sportkomplexumban.

Programok

Sport: Falco KC Szombathely - Egis Körmend

Helyszín: Sugár úti Sportcentrum Arena Savaria, Szombathely, Sugár út 18.
Időpont: 2019 Június 18. (Kedd) 18:30

John Wick: 3. felvonás- Parabellum (mb) (18) (Mozi)

AGORA - Savaria Filmszínház, Szombathely, Mártírok tere 1.
2019 Június 04. (Kedd) 20:30

Még több Mozi ...
BRINGÁRA SZOMBATHELY ! (Sport)

Fedett Uszoda és Termálfürdő, Szombathely, Bartók Béla körút 41.
2019 Június 15. (Szombat) 08:50

Még több Sport ...
NYÁRI SPORTTÁBOR!!! (Gyerekeknek)

Városligeti Sporttelep, Szombathely, Markusovszky utca 6.
2019 Június 17. (Hétfő) 08:00

Még több Gyerekeknek ...
DIGITÁLIS KUTATÓK / AGORA – KÖLYÖKIDŐ (Gyerekeknek)

AGORA - Művelődési és Sportház, Szombathely, Március 15. tér 5.
2019 Június 17. (Hétfő) 09:00

Még több Gyerekeknek ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Adatok betöltése, kérem várjon...