Dr. Puskás Tivadar Koczka Tibor Illés Károly Molnár Miklós Lendvai Ferenc Városháza

Dr. Puskás Tivadar

Infokommunikációs eszközt teszteltek a Gazdag Erzsi óvodában

Gazdag Erzsi óvoda adott otthont az Interreg CENTRAL EUROPE program NewPilgrimAge keretében megvalósult infokommunikációs eszköz tesztelésére. Az eseményen köszöntőt mondott dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere.

Fotó: Cseh Gábor

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata vezető partnerként vesz részt az Interreg CENTRAL EUROPE program NewPilgrimAge (A Szent Mártonhoz kapcsolódó közös értékek és kulturális örökség 21. századi megújítása, mint a közösségi alapú idegenforgalom új hajtóereje) című nemzetközi projekt megvalósításában, melynek 4 országból összesen 7 partnere van. A projekt futamideje 36 hónap, 2017. június 1-től 2020. május 31-ig tart.
Önkormányzatunk célja a projekt keretében a Szent Márton kultuszhoz kötődő helyi tárgyi és épített örökségi elemek XXI. századi technológiai megoldások, innovatív eszközrendszer segítségével történő bemutatása, azaz egy infokommunikációs eszköz (továbbiakban IKT eszköz) megalkotása és tesztelése.
Az eszköz elsődleges célcsoportjai a helyi és ide látogató kisgyermekes családok. Olyan modern infokommunikációs eszközt kívánunk a kezükbe adni, amely Szent Márton szellemi és tárgyi örökségét izgalmas, a megértést és a helyi identitást növelő és erősítő módon közvetíti, miközben a tárgyi örökség fizikai felkeresésére is ösztönöz.
A tervezett applikáció – amellett, hogy többnyelvű – a kisgyermekes családok célcsoportját úgy közelíti meg, hogy megfelelő, játékos felületet nyújt mind a még esetleg nem is olvasó gyermekeknek, mind szüleik számára.
A létrejövő alkalmazás fontos, mivel jelenleg Szombathelyen nincs olyan infokommunikációs eszköz, amely a hagyományos honlapok által nyújtott információkon túl innovatív módon nyúlna a kulturális örökség újrateremtéséhez, új típusú közvetítéséhez. 
A rendezvényen az IKT eszköz tesztelésére kerül sor. A tesztnapon az óvodás gyermekek, szüleik, óvodapedagógusok, társintézmények óvodapedagógusai és további meghívottak vesznek részt.  A programon a még fejlesztés alatt lévő, IKT eszköz az óvodáskorú gyermekek részvételével tesztelésre, kipróbálásra kerül sor, a nyár folyamán egy nyári táborban is tesztelik kisiskolások körében.
A tesztnapok keretében felmerült kérdések, javaslatok, esetleges fejlesztési módosítások segítik az IKT eszköz tartalmi, grafikai valamint informatikai fejlesztésével megbízott vállalkozókat az eszköz véglegesítésében.


Galéria (19 db)

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2019.08.22
Módosítva: 2019.08.22

Fellobant a karnevál lángja

A karneváli láng meggyújtásával kezdetét vette a XX. Savaria Történelmi Karnevál. Savaria polgárait Dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte.

Feltöltve: 2019.08.22
Módosítva: 2019.08.22

Savaria undergrand címmel nyílt kiállítás

A Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum KÉPTÉR kiállítás sorozat Savaria undergrand című kiállítása nyílt meg az Iseum Savariensében. A megnyitón köszöntőt mondott dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Csapláros...

Feltöltve: 2019.08.21
Módosítva: 2019.08.22

"A márka neve: Savaria - Szombathely" című kiállítás nyílt

A Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára, a Vasi Múzeumbarát Egylet és a Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti klubja által szervezett kiállítás megnyitóján köszöntőt mondott dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere...

Feltöltve: 2019.08.21
Módosítva: 2019.08.22

Fejes Rezső szépkorú köszöntése

Fejes Rezsőt köszöntötte 90. születésnapja alkalmából dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere.

Feltöltve: 2019.08.20
Módosítva: 2019.08.20

Államalapító Szent István Király ünnepe

Dr. Székely János megyéspüspök ünnepi szentmiséje után vonták fel a nemzet lobogóját a Szent István szobor előtti téren, ahol az államalapító Szent István Király ünnepe alkalmából mondott ünnepi beszédet dr. Balázs Péter, megyei jegyző. Az ünnepségen...

Feltöltve: 2019.08.19
Módosítva: 2019.08.20

Kitüntetésben részesült dr. Puskás Tivadar

Az Államalapítás és az Államalapító Szent István király ünnepe alkalmából a Parlament Vadásztermében állami kitüntetések ünnepélyes átadására került sor, amelyen dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere a Magyar Érdemrend...

Feltöltve: 2019.08.16
Módosítva: 2019.08.16

Szekér Károly szépkorú köszöntése

Szekér Károlyt köszöntötte 90. születésnapja alkalmából dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere.

Feltöltve: 2019.08.15
Módosítva: 2019.08.16

Célegyenesbe fordult a XX Savaria Történelmi Karnevál előkészítése

A jubileumi Savaria Történelmi Karnevál előtt egy héttel megtartották az utolsó sajtótájékoztatót a fesztiválról, amelyen részt vett dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere is.

Feltöltve: 2019.08.12
Módosítva: 2019.08.13

Esküt tettek a választási bizottság tagjai

Dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere előtt tettek esküt a közgyűlés által megválasztott, Szombathely Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottságának tagjai.

Feltöltve: 2019.08.11
Módosítva: 2019.08.12

Joskar Ola Kulturális és Sportfesztivál

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Kelemen Krisztián és dr. Nemény András önkormányzati képviselők megnyitották a 21. Joskar Ola napokat. A rendezvényen adták át a Horvát Oktatási Központ javára szánt adományokat...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Adatok betöltése, kérem várjon...