Dr. Puskás Tivadar Koczka Tibor Illés Károly Molnár Miklós Lendvai Ferenc Városháza

Dr. Puskás Tivadar

Elismerések a Magyar Kultúra Napján

A Magyar Kultúra Napján az AGORA MSH-ban Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere mondott ünnepi beszédet. Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Koczka Tibor alpolgármester és Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária bizottsági elnök adta át az ünnep alkalmából a kulturális életben kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkájukat elismerő díszokleveleket. Nemzeti imádságunk, a Himnusz születésének napján „Szombathely hangjai, táncai, versei.” címmel a szombathelyi és Szombathelyhez kötődő tehetségek és művészek előadását tekinthette meg a közönség. Az ünnepeltek tiszteletére rendezett fogadáson pohárköszöntőt dr. Puskás Tivadar polgármester mondott.

Fotó: Cseh Gábor

„Kiemelkedő kulturális munkáért” díj 1. fokozat:

Zsigri Mária gyermekkönyvtáros

Hosszú ideje elkötelezetten végzi kulturális és emberi értékek, valamint az olvasás iráni érdeklődés felkeltését és megerősítését a legérzékenyebb korosztály, a gyermekek számára. 21 éve a Berzsenyi Dániel Könyvtár munkatársa. Korábban olvasószolgálati könyvtáros, majd gyermekkönyvtáros. Könyvtári informatikus egyetemi végzettsége megszerzése óta az intézmény informatikai rendszerének felügyeletében is részt vesz.

Fő tevékenységét gyermekkönyvtárosként fejtette ki, jelentős közkedveltséget és elismerést szerezve a könyvtárnak. Szakmai tudását folyamatosan fejleszti, végzett biblioterapeutaként foglalkozásokat tart.

Programot dolgozott ki az internet veszélyeinek felismeréséhez. Ezt a tematikáját beválogatták az EFOP-3.3.3-VEKOP/16-2016-000001” kiemelt projekt jó gyakorlatai közé. Nevéhez fűződik az óriási érdeklődéssel kísért, szponzori támogatással megvalósuló természettudományos ismeretterjesztés élményközpontú megvalósítása. Kezdettől szervezője és közreműködője a könyvtár közkedvelt nyári olvasótáborainak és a gyermeknapi vigasságoknak. Számos foglalkozást tart a megye kistelepülésein az általa bevezetett papírszínház segítségével, részt vesz a Meseláda programban, természettudományos ismeretterjesztő előadásokat, foglalkozásokat vállal.

Különlegesen jó kapcsolatot ápol a város óvodáival, iskoláival, segíti a versenyeken, vetélkedőkön résztvevők felkészítését. Munkatársával országos sikerű pályázati tematikát dolgozott ki, évek óta nagy részvétellel bonyolítják le a Könyvhódító olvasásnépszerűsítő vetélkedőt.

Körültekintő, kreatív munkájával, kiemelkedő teherbírásával, felkészültségével, kedvességével elnyerte munkatársai és a könyvtár együttműködő partnereinek elismerését.

 

„Kiemelkedő kulturális munkáért” díj 2. fokozat:

Joó Zsoltné Flór Tamilla könyvtáros-adattáros

2002 óta a Szombathelyi Képtár könyvtáros-adattárosa. Munkáját már a kezdetektől fogva rátermetten, szakmailag felkészülten és nagy lelkesedéssel látja el. Sokrétű feladatkörein belül két fő munkaterületet jelölhetünk meg. Egyrészt folyamatosan az intézmény rendelkezésére áll, hogy a szakalkalmazottak munkáját könyvtárosi-adattárosi tevékenységével segítse, ezen kívül mintegy közfeladatként a külső érdeklődők, szakemberek, művészek számára is biztosítja, hogy a könyvtárat hasznosan látogathassák, illetve tájékozódhassanak a számukra fontos kérdésekről. Folyamatosan és azonnal dokumentálja a múzeummal kapcsolatos, sajtóban való megjelenéseket.

Nagy figyelmet fordít a könyvtári és adattári gyűjtemény gyarapítására, amely neki is köszönhetően napjainkra már több mint tízezer kötetet, hétezernél is több katalógust és mintegy tízezer adattári dokumentációt foglal magába. Nem csak helyi szempontból, hanem országosan is jelentős szakkönyvtárként tartják nyilván a Szombathelyi Képtár könyvtárát.

Az említett két nagy témakörön belül számos részfeladatból tevődik össze munkája, amely többek között a gyűjtemény folyamatos, naprakész dokumentálását, folyóiratok, szakkönyvek megjelenésének figyelemmel kísérését jelenti. A könyvtár nyilvántartásának vezetése mellett, amely jól dokumentálható is, szakmai- és helyismereténél fogva az adatok sokaságát tartja fejben. Ezáltal, amikor könyvtárosi feladatát végzi és szakmai segítségért mennek hozzá, azonnal teljesíti a kéréseket.

Mindez rátermettségén túl annak is köszönhető, hogy átlagon felüli motivációval, odaadással viszonyul munkájához. Jó kommunikatív képességének, kapcsolatteremtési készségének köszönhetően az országos könyvtári hálózattal is kiváló a kapcsolata, amely többek között a kiadványcserékben, a könyvtárközi kölcsönzésekben realizálódik. Szakmaorientált, tisztában van azzal, hogy mi hol található, mi hol kereshető, és ami nagyon fontos, hogy az azonnali megoldásokat részesíti előnyben. Természetesen kérések sokasága irányul felé, a sokrétű igények szinte egyszerre teljesülnek. Nem teremt hierarchiát a kérések között. Kötelességtudata kiemelkedő, és a végletekig igényes a könyvtárosi-adattárosi munka végzésének pontosságában, naprakészségében.

 

„Kiemelkedő kulturális munkáért” díj 2. fokozat:

Kiss Ernő Csaba restaurátor (fémrestaurátor, osztályvezető, állományvédelmi felelős)

 

Közel negyven éve áll a műtárgyak szolgálatában restaurátorként a Savaria Múzeumban. 1979-ben a Romkert ásatáson dolgozott először. A közel két évezredes föld alatt rejtőző falak, tárgyak elvarázsolták és ez a varázs négy évtizede tart töretlenül. Meghatározó élmény volt számára ez a munka. Kreatív beállítottságának köszönhetően, rövid időn belül megszületett a döntés, hogy restaurátorként a műtárgyak megmentésének szenteli idejét. Folyamatosan képezte magát, tökéletesítette tudását, elsajátította a modern restaurálás alapjait. 1993-ban szerzett Budapesten felsőfokú képesítést fémrestaurátorként. 1995 óta tölt be osztályvezetői pozíciót. Munkájában mindig precíz, kitartó, fegyelmezett, naprakész, rendkívül megbízható. Mindezek mellett a mai napig gyermeki kíváncsisággal és ötletességgel old meg komoly kihívásokat jelentő restaurátori feladatokat. Művészi szintű rekonstrukciók és műtárgymásolatok kerültek ki a keze alól az elmúlt évtizedekben. A műtárgyak megmentése mellett minőségi, hihetetlenül pontos rajzokat készített a helyreállított tárgyakról, amelyek tudományos kiadványok színvonalát emelték. Mindig mérhetetlen szerénységgel és alázattal végezte munkáját a háttérben meghúzódva, biztos hátteret nyújtva a szakemberek tudományos feladataihoz és a minőségi kiállítások megvalósításához. Ha szükséges, ásatásokon, kiállítások kivitelezésében bármikor szívesen segít, aktívan részt vesz. Kollégákkal, beosztottakkal mindig mérhetetlenül udvarias, türelmes. A fiatalabb restaurátorok munkáját, fejlődését maximálisan támogatja. Ennek köszönhetően mára az Állományvédelmi és Restaurátor Osztály a múzeum egyik leghatékonyabb, több fronton bevethető csoportja lett.

Állományvédelmi felelősként komoly szerepe van a megye engedéllyel rendelkező múzeumainak, kiállítóhelyeinek ellenőrzésében. Sikerült ezekkel az intézményekkel a kezdeti nehézségek ellenére jó viszonyt, működő kommunikációt kialakítani.

Négy évtizedes tudása, tapasztalata, folyamatosan kiegyensúlyozott munkavégzése, udvarias kapcsolattartása példaértékű és méltán szakmai kitüntetésre érdemes.

 

„A kultúra támogatásáért” díj:

Varga Ibolya, az Isis Galéria tulajdonosa

 

Az egykori Képcsarnok Vállalat munkatársaként közel három évtizeden át kortárs magyar képző- és iparművészek alkotásainak bemutatásával és értékesítésével foglalkozott. A Képcsarnok, majd annak jogutódja megszűnése után magánvállalkozásba kezdett, és 2002-ben a Kossuth Lajos utcában megnyitotta az Isis Galériát.

A kiállító- és üzlethelyiségként funkcionáló galéria hamar népszerűvé vált nem csak a helyi művészek és művészetkedvelők körében. A kortárs magyar képző- és iparművészek alkotásait bemutató galériában különös figyelmet fordít a Vas megyei művészek bemutatkozási lehetőségére és alkotásaik folyamatos jelenlétére.

Közvetlensége, kedvessége, a művészet és a művészek iránti alázata közrejátszik abban, hogy galériájában otthonosan érzi magát művész és érdeklődő egyaránt.

Kiállításokat és művészeti eseményeket szervez, nevéhez fűződik a Savaria Történelmi Karnevál sokak által látogatott, kedvelt helyszínének, a Művészetek Utcájának létrejötte, programjainak szervezése, koordinálása.

Galériája 2018 őszétől - változatlan profillal - az Uránia Udvarban működik.

Több évtizedes művészettámogató, - segítő munkáját 2011-ben a megyei önkormányzat „Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért Kulturális Tagozata díj”- jal ismerte el.


Galéria (104 db)

További hírek (10 db)

Feltöltve: 2019.08.20
Módosítva: 2019.08.20

Államalapító Szent István Király ünnepe

Dr. Székely János megyéspüspök ünnepi szentmiséje után vonták fel a nemzet lobogóját a Szent István szobor előtti téren, ahol az államalapító Szent István Király ünnepe alkalmából mondott ünnepi beszédet dr. Balázs Péter, megyei jegyző. Az ünnepségen...

Feltöltve: 2019.08.19
Módosítva: 2019.08.20

Kitüntetésben részesült dr. Puskás Tivadar

Az Államalapítás és az Államalapító Szent István király ünnepe alkalmából a Parlament Vadásztermében állami kitüntetések ünnepélyes átadására került sor, amelyen dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere a Magyar Érdemrend...

Feltöltve: 2019.08.16
Módosítva: 2019.08.16

Szekér Károly szépkorú köszöntése

Szekér Károlyt köszöntötte 90. születésnapja alkalmából dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere.

Feltöltve: 2019.08.15
Módosítva: 2019.08.16

Célegyenesbe fordult a XX Savaria Történelmi Karnevál előkészítése

A jubileumi Savaria Történelmi Karnevál előtt egy héttel megtartották az utolsó sajtótájékoztatót a fesztiválról, amelyen részt vett dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere is.

Feltöltve: 2019.08.12
Módosítva: 2019.08.13

Esküt tettek a választási bizottság tagjai

Dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere előtt tettek esküt a közgyűlés által megválasztott, Szombathely Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottságának tagjai.

Feltöltve: 2019.08.11
Módosítva: 2019.08.12

Joskar Ola Kulturális és Sportfesztivál

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Kelemen Krisztián és dr. Nemény András önkormányzati képviselők megnyitották a 21. Joskar Ola napokat. A rendezvényen adták át a Horvát Oktatási Központ javára szánt adományokat...

Feltöltve: 2019.08.08
Módosítva: 2019.08.09

Savaria Kupa sajtótájékoztató

A 38. Savaria Nemzetközi Röplabda Kupáról tartott sajtótájékoztatót dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Jan De Brandt, a női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya, Dancs János Savaria Röplabda Torna alapító tagja,...

Feltöltve: 2019.08.06
Módosítva: 2019.08.07

Karneváli civil sajtóreggeli az együttműködés jegyében

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere is részt vett a XX. Savaria Történelmi Karnevál civil indíttatású programjait bemutató sajtótájékoztatón az Egyházmegyei Könyvtárban.

Feltöltve: 2019.08.05
Módosítva: 2019.08.06

Megnyílt a Savaria Nyári Egyetem

Megnyílt az 52. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem, amit a Vas Megyei TIT Egyesület szervez évről-évre. Dr. Puskás Tivadar Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere köszöntő beszédet mondott a nyitórendezvényen.

Feltöltve: 2019.08.03
Módosítva: 2019.08.03

Sárkányhajó fesztivál

A VII. Szombathelyi Sárkányhajó Fesztivált nyitotta meg dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere.

Programok

Kiemelt rendezvények: Savaria Történelmi Karnevál

Helyszín: Szombathely, Belváros, Szombathely, Aréna utca 8.
Időpont: 2019 Augusztus 22. (Csütörtök) 20:00

Volt egyszer egy... Hollywood (Mozi)

AGORA - Savaria Filmszínház, Szombathely, Mártírok tere 1.
2019 Augusztus 21. (Szerda) 17:40

Még több Mozi ...
A DAL a Miénk! Álljon össze a város legnagyobb zenekara! (Zene/Koncert)

Szombathely, Fő tér - Rendezvénytér, Szombathely,
2019 Szeptember 14. (Szombat) 16:00

Még több Zene/Koncert ...
A kis kedvencek titkos élete 2 2D (mb) (6) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út 52-54
2019 Augusztus 21. (Szerda) 10:00

Még több Mozi ...
Az oroszlánkirály 2D (mb) (6) (Mozi)

Cinema City, Savaria Plaza, Szombathely, Körmendi út 52-54
2019 Augusztus 21. (Szerda) 10:30

Még több Mozi ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Adatok betöltése, kérem várjon...