Bizottságok

Bizottságok működésének általános szabályai

49.§

A bizottság működési szabályait (bizottsági ügyrend) – a jogszabály keretei között – saját maga állapítja meg. Az ügyrendet a bizottság megalakulását követő két hónapon belül kell elkészíteni. Az ügyrendben szabályozni kell az elnök helyettesítésének ellátását is.

50.§

(1) Az ideiglenes bizottság személyi összetételére a bizottságok személyi összetételére vonatkozó szabályok az irányadók.
(2) Az ideiglenes bizottság alakításáról rendelkező határozatnak tartalmaznia kell:
a) a bizottság alakításának célját és konkrét feladatát;
b) az elnök és a bizottsági tagok nevét;
c) a feladat elvégzésére megállapított határidőt, vagy feltételt.
(3) Az ideiglenes bizottság választásához, feladatának megállapításához, megbízatásának meghosszabbításához, valamint feladatának végrehajtását megelőzően történő megszüntetéséhez minősített többségű döntés szükséges.
(4) Az ideiglenes bizottság működésének belső szabályait – figyelemmel a helyi önkormányzatokról szóló hatályos törvényben és az SZMSZ-ben foglalt rendelkezésekre – a bizottság az első ülésén állapítja meg.
(5) Az ideiglenes bizottság feladatának elvégzése után munkájáról köteles a Közgyűlésnek írásban beszámolni. A bizottság elnökének és tagjainak megbízatása a beszámoló elfogadásával szűnik meg.

51.§

A Közgyűlés állandó jelleggel az alábbi bizottságokat hozza létre és létszámukat a következőkben állapítja meg:
1. Gazdasági és Városstratégiai Bizottság 19 fő
2. Oktatási és Szociális Bizottság 15 fő
3. Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága 19 fő

 

  1. Az egyes bizottságok részletes feladatai:


52.§

Gazdasági és Városstratégiai Bizottság

  1. Gazdasági és Városstratégiai Bizottság látja el a kötelezően létrehozandó pénzügyi bizottság feladatait.

A bizottság pénzügyi bizottsági feladatai körében:
1. figyelemmel kíséri a költségvetési bevételek alakulását, különös tekintettel a saját bevételekre, a vagyonváltozás (vagyonnövekedés, -csökkenés) alakulását, értékeli az azt előidéző okokat;
2. véleményezi az éves költségvetési javaslatot és a végrehajtásáról szóló féléves, éves beszámoló tervezetét;
3. vizsgálja a hitelfelvétel indokait és gazdasági megalapozottságát, ellenőrizheti a pénzkezelési szabályzat megtartását, a bizonylati rend és a bizonylati fegyelem érvényesítését;

További, a pénzügyekkel, vagyongazdálkodással kapcsolatos feladatai körében:
4. szakmai szempontból véleményezi a feladatkörébe tartozó önkormányzati rendelettervezeteket;
5. előzetesen véleményezi a Közgyűlés árhatósági jogkörébe tartozó közüzemi előterjesztéseket;
6. véleményezi az önkormányzati gazdasági vállalkozásokkal kapcsolatos előterjesztéseket;
7. véleményezi a tisztségviselők, a bizottságok és a Hivatal gazdasági kihatású, valamint az önkormányzat vagyonát érintő javaslatait, előterjesztéseit;
8. véleményezi és ellenőrzi a közüzemi és kommunális szolgáltatást végző önkormányzati érdekeltségű gazdasági társaságok tevékenységét;
9. véleményezi az önkormányzati gazdasági társaság, vagy intézmény alapítását, átalakítását, illetve megszüntetését;
10. véleményezi az önkormányzati gazdasági társaságok mérlegbeszámolóját;
11. a Közgyűlés, a bizottságok, a polgármester, az alpolgármesterek vagy a tanácsnok kezdeményezésére szakmai véleményt nyilvánít gazdasági, vagyoni és pénzügyi kérdésekben;
12. figyelemmel kíséri és ellenőrzi a privatizációs folyamatokat;
13. véleményezi az önkormányzati vagyont érintő vállalkozások működését;
14. ellenőrzi az önkormányzati vállalkozásokkal kapcsolatos tevékenységeket;
15. közreműködik az ingatlankezelés- és fenntartás fejlesztésével kapcsolatos feladatok meghatározásában, részt vesz lakáspolitikai és lakásépítési programokkal kapcsolatos javaslatok kidolgozásában, ellenőrzi azok végrehajtását;
16. megtárgyalja az önkormányzati költségvetési szervek ellenőrzésének tapasztalatait;
17. javaslatot tesz téma-, cél- és utóvizsgálatok megtartására;
18. véleményezi az önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal stratégiai jellegű fejlesztési elképzeléseit;
19. jóváhagyja az önkormányzat által benyújtásra kerülő európai uniós, és egyéb pályázatokat;
20. jóváhagyja az önkormányzat által az éves költségvetés terhére megrendelt megvalósíthatósági és szakértői tanulmányokat;
21. javaslatot tehet a Közgyűlésnek hitel felvételére, céljának és nagyságának meghatározására;
22. javaslatot tesz a polgármesternek az átmenetileg szabad pénzeszközök 1-3 hónap közötti lekötésére, illetve felhasználására. E javaslattételi jogát két bizottsági ülés közötti időszakban – az utólagos tájékoztatás kötelezettségével – a bizottság elnöke útján gyakorolja;
23. jóváhagyja az átmenetileg szabad pénzeszközök három hónapon túli lekötését;
24. véleményezi a helyi adókkal összefüggő, továbbá az adócímkék meghatározására vonatkozó közgyűlési előterjesztéseket;
25. véleményt nyilvánít Szombathely Megyei Jogú Város helyi építési szabályzatáról, valamint szabályozási tervének jóváhagyásáról szóló hatályos rendeletben meghatározott elővásárlási joggal terhelt ingatlan esetében az önkormányzatot megillető elővásárlási jog gyakorlása kérdésében;
26. megtárgyalja és elfogadja a vagyongazdálkodási bevételek alakulásáról szóló tájékoztatót;
27. polgármesteri jóváhagyás előtt véleményezi a feladatköre szerinti költségvetési intézmények szervezeti és működési szabályzatát, egyéb alapdokumentumait;
28. dönt az intézményi nyersanyagnormák meghatározása tárgyában;
29. jóváhagyja az alapítványi beszámolókat;
30. az Egészségügyi Szakmai Bizottság javaslata alapján jóváhagyja a rendelési időt.

Városfejlesztési, -üzemeltetési, környezetvédelmi feladatai körében:
31. közreműködik a városfejlesztési koncepciók, programok, tervek kialakításában;
32. véleményezi a településszerkezeti koncepciót;
33. véleményezi a településszerkezeti tervet, a városi építési szabályzatot és a szabályozási tervet;
34. véleményezi a rész szabályozási terveket és az építési szabályzatokat;
35. figyelemmel kíséri a rendezési tervek végrehajtásának menetét, kezdeményezheti módosításukat;
36. véleményezi a közterületek rendjének kialakítását;
37. figyelemmel kíséri a város-rekonstrukciót, a műemlék, illetve műemlék-jellegű ingatlanok hasznosítását;
38. javaslatot tesz a Közgyűlésnek a helyi építészeti értékek védetté nyilvánítására, illetőleg megszüntetésére;
39. előkészíti a városfejlesztésben jelentős súllyal bíró területek hasznosítására kiírt pályázatokat;
40. javaslatot tesz az éves költségvetésben a városfejlesztési és városrendezési célokra megjelölt előirányzatok felhasználására;
41. a Közgyűlés, a bizottságok, a polgármester, az alpolgármesterek kezdeményezésére szakvéleményt nyilvánít városfejlesztési és városrendezési kérdésekben;
42. véleményezi a közlekedést érintő koncepciókat;
43. javaslatokat tesz az önkormányzat tulajdonába tartozó közlekedési létesítmények felújítására, korszerűsítésére, a költségvetési előirányzatok felhasználására;
44. részt vesz a közlekedéssel kapcsolatos pályázatok kiírásában, azok elbírálásában;
45. szakmai kapcsolatot tart az utak és hidak, valamint a vasutak kezelőivel, fenntartóival;
46. javaslatot tesz a város közlekedési koncepciójának korszerűsítésére, aktualizálására;
47. figyelemmel kíséri a közlekedés helyzetét, az utak és hidak állapotát és erről a Közgyűlést évenként tájékoztatja;
48. állást foglal a közúthálózat fejlesztésével kapcsolatban;
49. a Közgyűlés, polgármester, alpolgármesterek, és a bizottságok kezdeményezésére véleményt nyilvánít közlekedési szakmai kérdésekben;
50. véleményezi a belterületi határvonal megállapítására vonatkozó előterjesztést;
51. javaslatot tesz helyi jelentőségű természeti értékek védetté nyilvánítására;
52. javaslatot tesz zajvédelmi szempontból terület védetté nyilvánítására;
53. kezdeményezi a zajvédelem érdekében csendes övezet kialakítását;
54. véleményezi a helyi zaj- és rezgésvédelmi szabályok megállapítását;
55. véleményezi az avar és kerti hulladék égetésére, továbbá a háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó szabály-tervezeteket;
56. javaslatot tesz az önkormányzat környezetvédelmi alapjának felhasználására;
57. javaslatot tesz a helyi jelentőségű természeti értékek megóvására, őrzésére, fenntartására, bemutatására és helyreállítására;
58. a Közgyűlés, a bizottságok, a polgármester, az alpolgármesterek kezdeményezésére szakmai véleményt nyilvánít a környezet- és természetvédelmi kérdésekben;
59. véleményez minden településfejlesztési tevékenységet környezetvédelmi szempontból;
60. kapcsolatot tart a területileg illetékes természet- és környezetvédelmi szakhatósággal;
61. javaslatot tesz a közterületek bontás utáni helyreállítása tárgyában önkormányzati rendelet alkotására, módosítására.
62. jóváhagyja az utak téli üzemeltetési tervét;
63. jóváhagyja a Partnerségi Szabályzatot illetve módosítását;
64. jóváhagyja a Hulladékgazdálkodási Társulás működési beszámolóit.

A bizottság informatikai szakmai feladatai körében:
65. figyelemmel kíséri az önkormányzatnál és a Polgármesteri Hivatalnál az informatika területén megjelenő jogszabályok végrehajtását;
66. javaslatot tesz a Közgyűlésnek a várost érintő informatikai kérdések megoldása tárgyában, amennyiben azok a város informatikai fejlődését érintik;
67. a Közgyűlés, a bizottságok, a polgármester, az alpolgármesterek kezdeményezésére szakmai véleményt nyilvánít informatikai kérdésekben.
 

Oktatási és Szociális Bizottság

A Bizottság látja el a köznevelési törvényben meghatározott bizottsági feladatokat.

Oktatási feladatai körében:
1. dönt a költségvetési rendeletben meghatározott oktatási kiadások felhasználásáról;
2. javaslatot tesz a költségvetési rendeletben meghatározott oktatási tartalék felhasználására;
3. elkészíti, illetve véleményezi a Közgyűlés által tárgyalt, a köznevelési feladatellátással kapcsolatos előterjesztéseket;
4. a Közgyűlés, a bizottságok, a polgármester, az alpolgármesterek kezdeményezésére nevelési és oktatási kérdésekben szakmai véleményt nyilvánít;
5. a döntésre hatáskörrel rendelkező bizottság számára előzetesen véleményezi a benyújtásra kerülő, köznevelést érintő európai uniós, és egyéb pályázatokat;
6. figyelemmel kíséri és ellenőrzi az önkormányzat által fenntartott óvodák és a Művelődési GAMESZ, ezen keresztül az önkormányzat által működtetett iskolák működését, gazdálkodását, az önkormányzat határozatainak végrehajtását;
7. előzetesen véleményezi az óvodák, önkormányzat által működtetett, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által fenntartott és működtetett köznevelési intézmények működésének biztosítását szolgáló épületek, épületrészek, vagy helyiségek hasznosítását vagy azok más célra történő igénybevételét;
8. kapcsolatot tart érdekképviseleti szervezetekkel, kölcsönösen megállapítják együttműködésük tartalmát és kereteit;
9. előzetesen a Közgyűlés számára véleményezi az óvodák és az önkormányzat által működtetett iskolák névhasználatára vonatkozó javaslatot;
10. javaslatot tesz a területileg hozzá tartozó önkormányzati kitüntetések adományozására;
11. közreműködik az oktatásért felelős miniszter által készített megyei szintű feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és köznevelés-fejlesztési terv – melynek része a megyei szakképzési terv - elkészítésében, és előzetesen a Közgyűlés számára véleményezi azt;
12. megtárgyalja a nevelési – oktatási intézmények pedagógiai programjában meghatározott feladatok végrehajtásáról, a pedagógiai – szakmai munka eredményességéről szóló fenntartói értékelést;
13. dönt az óvodai csoportok száma, csoportlétszámok meghatározása tárgyában;
14. előkészíti óvodák alapításával, összevonásával, megszüntetésével kapcsolatos tervezetet;
15. meghatározza az óvodavezetői pályázatok feltételeit, és javaslatot tesz a Közgyűlésnek a megbízásokra;
16. engedélyezi az óvodákban a maximális csoport-, létszám túllépését a nevelési év indításakor;
17. dönt az óvodák felvételi körzetéről, az óvodák nyári, és az általánostól eltérő nyitva tartásáról;
18. értékeli az óvodák pedagógiai programjában meghatározott feladatok végrehajtását, a pedagógiai – szakmai munka eredményességét;
19. ellenőrzi az óvodák pedagógiai programját, házirendjét és Szervezeti és Működési Szabályzatát;
20. dönt az óvodába történő jelentkezés módjáról, a nagyobb létszámú gyermekek egy időszakon belüli óvodai felvételének időpontjáról;
21. jóváhagyja az óvodai pedagógus-továbbképzési programot;
22. előzetesen a Közgyűlés számára véleményezi a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által fenntartott köznevelési intézmények alapítására, megszüntetésére, átszervezésére, feladatának vagy tevékenységi körének megváltoztatására, nevének megállapítására vonatkozó tervezetet;
23. előzetesen a Közgyűlés számára véleményezi az önkormányzat által működtetett iskolák magasabb vezetőinek megbízására vonatkozó tervezetet;
24. előzetesen a Közgyűlés számára véleményezi az általános iskolák felvételi körzetének meghatározására vonatkozó tervezetet;
25. elbírálja a Petz-ösztöndíjra vonatkozó kérelmeket, és jóváhagyja a „Szombathely visszavár” programmal kapcsolatos beszámolókat;
26. előzetesen a Közgyűlés számára véleményezi az iskolák működtetetésével kapcsolatosan a működtetés egyedi feltételeit meghatározó szerződéseket;
27. javaslatot tesz a pénzügyi többletkötelezettséggel járó Pedagógiai Program, Szervezeti és Működési Szabályzat, Házirend érvénybe lépéséhez szükséges egyetértési jog gyakorlására vonatkozóan;
28. javaslatot tesz az önkormányzat által működtetett iskolák működtetési jogának állam részére történő átadására;
29. évente megtárgyalja a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által a köznevelési törvény 83.§ (1) bekezdés e) és i) pontja szerint végzett ellenőrzés tapasztalatairól készített tájékoztatót.
30. megtárgyalja a nyári napközis tábor és az iskolai úszásoktatás előkészítéséről és lebonyolításáról szóló tájékoztatót;
31. figyelemmel kíséri az önkormányzat által működtetett intézményekben az intézményi tanácsok munkáját;
32. polgármesteri jóváhagyás előtt véleményezi a feladatköre szerinti költségvetési intézmények szervezeti és működési szabályzatát, illetve más alapdokumentumát;
33. a döntésre hatáskörrel rendelkező bizottság számára előzetesen véleményezi az intézményi nyersanyagnormák meghatározását;
34. jóváhagyja a felsőoktatási intézményekkel történő együttműködés beszámolóját;
35. a köznevelési törvényben foglaltak szerint véleményezi az állam által fenntartott köznevelési intézmények vezetői kinevezését, valamint az intézmények alapító okiratát.

Szociális és családügyi feladatai körében:
36. kidolgozza a feladatkörébe tartozó önkormányzati rendelet-tervezeteket;
37. kidolgozza az önkormányzat kötelező feladatát képező szociális alapellátás koncepcióját;
38. véleményezi, vagy kezdeményezi az önkormányzat fenntartásában működő szociális és gyermekjóléti intézmények és gazdasági társaságok alapítását, átszervezését, vagy megszüntetését;
39. javaslatot tesz a költségvetésről szóló rendeletben a szociális célokra meghatározott előirányzatok felhasználására és figyelemmel kíséri azok végrehajtását;
40. együttműködik az egyházakkal, karitatív szervekkel és a szociális gondoskodás területén tevékenykedő társadalmi szervezetekkel;
41. véleményezi a nem önkormányzati szervekkel kötendő szerződéses szociális ellátások tervezetét;
42. javaslatokat tesz konkrét szociális jellegű helyi intézkedésekre;
43. figyelemmel kíséri a városban a hátrányos helyzetben lévő néprétegek helyzetének, élet- és munkakörülményeinek alakulását;
44. vizsgálja a veszélyeztetett kiskorúak helyzetét, a gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységet;
45. figyelemmel kíséri az önkormányzat fenntartásában működő bölcsődék, szociális intézmények, gazdasági társaságok jogszabályszerű működését, szakmai munkáját, az önkormányzat határozatainak végrehajtását;
46. a Gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 42. § (5) bekezdése alapján jóváhagyja a bölcsődék nyári és az általánostól eltérő nyitvatartási rendjét;
47. javaslatot tesz a szociális szférában kiírt pályázatokon való önkormányzati részvételre;
48. közreműködik az önkormányzat nevében benyújtandó, a szociális és gyermekjóléti ágazatot érintő pályázatok elkészítésében és véleményezi azok tervezetét;
49. a Közgyűlés, a bizottságok, a polgármester, az alpolgármesterek kezdeményezésére szakvéleményt nyilvánít a szociális kérdésekben,
50. dönt a Minisztérium által évente kiirt „Bursa Hungarica” Felsőoktatási Önkormányzati ösztöndíj pályázathoz történő csatlakozásról;
51. évente egy alkalommal a szociális helyzetük miatt rászoruló egyetemi és főiskolai hallgatók, valamint a szociális helyzetük miatt rászoruló, felsőoktatási intézménybe jelentkezni kívánó fiatalok részére kiírja a „Bursa Hungarica” Felsőoktatási Önkormányzati ösztöndíj pályázatot;
52. elbírálja a „Bursa Hungarica” Felsőoktatási Önkormányzati ösztöndíj pályázatokat, és értesíti a pályázókat a pályázat eredményéről,
53. figyelemmel kíséri az önkormányzat foglalkoztatáspolitikai céljainak megvalósulását;
54. kapcsolatot tart a városban működő foglalkoztatással, munkahelyteremtéssel, és szakképzéssel foglalkozó szervekkel;
55. a városban zajló beruházásokat, fejlesztéseket folyamatosan figyelemmel kíséri, eszközeivel támogatja a munkahelyteremtő beruházások megvalósulását;
56. figyelemmel kíséri az önkormányzati jogalkotás, illetve döntéshozatal során a jogszabályban biztosított esélyegyenlőség alapvető követelményeinek biztosítását, szükség esetén véleményezi e szempontból az önkormányzat döntéseit;
57. a döntésre hatáskörrel rendelkező bizottság jóváhagyása előtt véleményezi az önkormányzat által benyújtásra kerülő gyermekjóléti, szociális, foglalkoztatási, és esélyegyenlőségi európai uniós, és egyéb pályázatokat;
58. kidolgozza az önkormányzat lakásgazdálkodásának koncepcióját;
59. javaslatot tesz a bérlakás-privatizációból a Lakásalapba befolyó pénzeszközök felhasználására;
60. előkészíti az önkormányzat lakásgazdálkodásáról szóló rendelettervezeteket;
61. véleményt nyilvánít az önkormányzati bérlakásokat érintő kérdésekben;
62. a Közgyűlés, a bizottságok, a polgármester, az alpolgármesterek kezdeményezésére véleményt nyilvánít az önkormányzati bérlakásokat érintő kérdésekben.
63. polgármesteri jóváhagyás előtt véleményezi az önkormányzat fenntartásában működő szociális és gyermekjóléti intézmények szervezeti és működési szabályzatát, házirendjét és szakmai programját, más alapdokumentumait;
64. dönt a költségvetési rendeletben meghatározott szociális, gyermekjóléti, kiadások felhasználásáról;
65. megtárgyalja a szociális ellátásokról szóló beszámolót;
66. megtárgyalja a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatellátásról szóló beszámolót;
67. jóváhagyja az önkormányzati tulajdonú lakások hasznosításáról szóló jelentést;
68. jóváhagyja a Helyi Esélyegyenlőségi Programot.

Ifjúsággal kapcsolatos feladatai körében:
68. részt vesz az önkormányzat ifjúságpolitikájának kidolgozásában, figyelemmel kíséri az ifjúságpolitikai célkitűzések megvalósítását;
69. kapcsolatot tart az országos, regionális és helyi szervezetekkel, hivatalokkal, a megyei rendőr-főkapitányság ifjúságvédelmi csoportjával, bírósággal, társadalmi szervezetekkel;
70. javaslatot tesz az ifjúság, a diákság, a civil szervezetek és az önkormányzat közötti együttműködésre;
71. javaslatot tesz az ifjúsági területen nyújtandó önkormányzati támogatásokra;
72. javaslatot tesz és segítséget nyújt a diákönkormányzatok és civil ifjúsági szervezetek szabadidős programjainak megszervezésében;
73. dönt a költségvetési rendeletben meghatározott ifjúsági kiadások felhasználásáról

 

Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága

A Bizottság látja el az összeférhetetlenségi, méltatlansági, vagyonnyilatkozat-tételi, valamint a jogi feladatokat.

A bizottság jogi, továbbá vagyonnyilatkozatok vizsgálatával kapcsolatos feladatai körében:
1. véleményezi a szervezeti és működési szabályzatról szóló rendelet tervezetét és figyelemmel kíséri annak hatályosulását, indokolt esetben indítványozza módosítását, vagy kiegészítését;
2. véleményezi az önkormányzati rendeletek tervezetét;
3. jogi szempontból felülvizsgálja az önkormányzati szerződés-tervezeteket;
4. törvényességi szempontból felügyeli az önkormányzati hatósági jogkörben hozott döntések Hivatal által történő előkészítését és végrehajtását, e körben célvizsgálatot kezdeményezhet;
5. megtárgyalja a jegyző beszámolóját a Polgármesteri Hivatal hatósági munkájáról és a törvényesség helyzetéről;
6. véleményezi a Hivatal belső szervezeti felépítésére vonatkozó javaslatot;
7. véleményezi az önkormányzati intézmények, az önkormányzati érdekeltségű gazdasági társaságok alapító okiratait és annak módosításait;
8. véleményezi az alapítványok alapító okiratát, amelyben az önkormányzat alapítóként vagy csatlakozóként vesz részt;
9. ellátja a Közgyűlés működésével kapcsolatos ügyrendi feladatokat, előkészíti és lebonyolítja a titkos szavazásokat;
10. a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény alapján kijelölt bizottságként (a továbbiakban: kijelölt bizottság) előkészíti a Közgyűlés hatáskörébe tartozó összeférhetetlenségi, és méltatlansági ügyeket, előkészíti továbbá a Közgyűlés hatáskörébe tartozó fegyelmi ügyeket;
11. felkérésre vagy saját kezdeményezésre részt vesz az önkormányzatot érintő jelentősebb polgári jogi szerződések előkészítésében, a jogügyletekben szakmai véleményt nyilvánít;
12. az önkormányzat polgári peres ügyeiben szakmai véleményt nyilváníthat;
13. állást foglal a hatályos jogszabályok, az SZMSZ, vagy az önkormányzati rendeletek értelmezésével kapcsolatban felmerült kérdésekben;
14. állást foglal a Közgyűlés hatáskörébe tartozó igazgatási és rendészeti feladatokban;
15. a Közgyűlés, a bizottságok, a polgármester az alpolgármesterek, a jegyző és aljegyző kezdeményezésére szakvéleményt nyilvánít jogi kérdésekben;
16. állást foglal a közgyűlési bizottságok közötti feladat- vagy hatásköri összeütközések kérdésében;
17. a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény alapján kijelölt bizottságként ellátja a polgármester, valamint a települési képviselők vagyonnyilatkozatainak kezelésével, és ellenőrzésével, vizsgálatával kapcsolatos feladatokat;
18. jóváhagyja az éves költségvetés terhére igénybe vett polgármesteri, önkormányzati szakértők megbízási szerződéseit.
19. megtárgyalja a közbiztonsági beszámolókat, koncepciókat.

Kulturális és sport feladatai körében:
20. közreműködik az önkormányzat kulturális koncepciójának kidolgozásában;
21. véleményezi a művészeti alkotás közterületen, önkormányzati tulajdonban, illetve nem önkormányzati tulajdonban álló épületen való elhelyezését, áthelyezését, lebontását;
22. javaslatot tesz a közterületek elnevezésére és emlékmű állítására, szobor közterületen történő elhelyezésére és áthelyezésére;
23. kezdeményezi, vagy véleményezi a kulturális önkormányzati intézmények, gazdasági társaságok alapítását, átalakítását, vagy megszüntetését;
24. ellenőrzi és koordinálja az önkormányzati kulturális intézmények és gazdasági társaságok szakmai tevékenységét;
25. polgármesteri jóváhagyás előtt véleményezi az önkormányzat fenntartásában működő kulturális intézmények szervezeti és működési szabályzatát, egyéb alapdokumentumait;
26. az önkormányzat nevében kiírja a város művészeti, kulturális életének gazdagítását szolgáló pályázatokat;
27. javaslatot tesz a költségvetésben a kulturális célú előirányzatok felhasználására;
28. véleményezi a város által támogatott nagy rendezvények programtervezetét, költségvetését és részt vesz azok szervezésében;
29. a Közgyűlés, a polgármester, az alpolgármesterek, a tanácsnok és a bizottságok kezdeményezésére szakmai véleményt nyilvánít kulturális és művészeti kérdésekben;
30. javaslatot tesz kulturális és művészeti rendezvényekre;
31. közreműködik a szakterületéhez tartozó önkormányzati rendelet-tervezetének előkészítésében;
32. kezdeményezi a városi intézményhálózat adta lehetőségek idegenforgalmi célú hasznosítását;
33. javaslatot tesz, illetve véleményezi az önkormányzati tulajdonú ingatlanok, vagyoni értékű jogok idegenforgalmi célú hasznosításával kapcsolatos terveket, koncepciókat, előterjesztéseket;
34. kidolgozza és a Közgyűlés elé terjeszti az idegenforgalom fejlesztése érdekében más önkormányzatokkal kötendő megállapodások, szerződések tervezetét;
35. kapcsolatot tart a területileg illetékes gazdasági kamarákkal, érdekképviseleti szervekkel;
36. figyelemmel kíséri a helyi védelemről szóló rendeleteket és javaslatot tesz az építészeti emlékekre és az épített környezetre vonatkozó védettség kiterjesztésére, megszüntetésére, módosítására;
37. javaslatot tesz a helyi sportfeladatokra, azok fejlesztési célkitűzéseire, előkészíti a városi sportkoncepció tervezetét;
38. javaslatot tesz a diáksport, rekreáció, élsport, az utánpótlás-nevelés, természetjárás, sportturizmus fejlesztésének támogatási feltételrendszerére;
39. véleményezi a sporttal kapcsolatos önkormányzati döntések végrehajtásáról szóló beszámolókat, jelentéseket;
40. véleményezi a Közgyűlés napirendjére kerülő, a sport területét érintő előterjesztéseket;
41. véleményezi és javaslatot tesz az önkormányzat tulajdonában lévő sportlétesítmények hasznosítására, elidegenítésére;
42. javaslatot tesz a testnevelés és sport céljait szolgáló költségvetési előirányzat nagyságára, továbbá a költségvetési rendeletben megállapított támogatás felosztására, a városi sportegyesületek önkormányzati támogatására, és figyelemmel kíséri annak felhasználását;
43. javaslatot tesz az önkormányzati sport, és sport jellegű intézmények alapítására, megszüntetésére, átszervezésére;
44. javaslatot tesz sportrendezvények szervezésére, támogatására;
45. figyelemmel kíséri a városban működő sportszervezetek szakmai munkáját;
46. együttműködik a városi sportfeladatok végrehajtásában érdekelt más állami, társadalmi és egyéb szervekkel;
47. javaslatot tesz nemzetközi sportkapcsolatok létesítésére és azokat figyelemmel kíséri;
48. javaslatot tesz a város sportéletének gazdagítását szolgáló pályázatok kiírására;
49. kapcsolatot tart a sport területén működő sportegyesületekkel, sportszervezetekkel;
50. ellenőrzi és koordinálja az önkormányzati tulajdonrésszel rendelkező, sporttal kapcsolatos gazdasági társaságokban folyó szakmai munkát;
51. javaslatot tesz a szakterületén adományozható kitüntetések kapcsán a kitüntetettek személyére, valamint véleményezi a beérkezett javaslatokat;
52. a Közgyűlés, a bizottságok, a polgármester, az alpolgármesterek és a tanácsnok kezdeményezésére szakvéleményt nyilvánít a sportot érintő kérdésekben;
53. a döntésre hatáskörrel rendelkező bizottság jóváhagyása előtt véleményezi az önkormányzat által benyújtásra kerülő sportügyekkel kapcsolatos európai uniós és egyéb pályázatokat.
54. dönt a költségvetési rendeletben meghatározott kulturális és sport kiadások felhasználásáról
55. figyelemmel kíséri a testvérvárosi szerződések tervezetét, értékeli a testvérvárosokkal kötött szerződések végrehajtásának alakulását, valamint javaslatot tesz új testvérvárosi kapcsolatok létrehozására;
56. a Közgyűlés, a bizottságok, a polgármester, az alpolgármesterek és a tanácsnok kezdeményezésére javaslatot tesz a testvérvárosi és egyéb delegációk összetételére, biztosítja e döntések nyilvánosságát;
57. a város arculattervezésére vonatkozó javaslatokat, terveket véleményezi, megvizsgálja alkalmazhatóságukat, és javaslatot tesz ennek alapján a megvalósításra;
58. a civil szervezetekkel kötendő kulturális megállapodásokat előkészítteti;
59. kapcsolatot tart a lakosság önszerveződő közösségeivel, kezdeményezi a velük való együttműködést, és előkészíti, véleményezi az együttműködésre vonatkozó megállapodások tervezetét;
60. figyelemmel kíséri az önkormányzat és a társadalmi szervezetek közötti kapcsolattartást, együttműködést;
61. előkészíti és véleményezi a társadalmi szervezetek által átvállalható önkormányzati feladatellátást, illetve az e tárgyban megkötendő megállapodások tervezetét;
62. javaslatot tesz társadalmi szervezetek támogatására;
63. véleményt nyilvánít a társadalmi szervezetekkel kapcsolatos önkormányzati feladatok ellátása tárgyában;
64. az önkormányzat éves költségvetésében meghatározott összeghatárig a civil alap terhére dönt a társadalmi szervezetek, illetve az általuk rendezett programok támogatására meghatározott előirányzatok felhasználásáról, és figyelemmel kíséri azok végrehajtását;
65. elfogadja a civil cselekvési tervet és az arról szóló beszámolót;
66. jóváhagyja a civil fórum ügyrendjét és módosításait;
67. megtárgyalja a települési értéktár működésének beszámolóját;
68. jóváhagyja a testvérvárosi kapcsolatok alakulásáról, tapasztalatairól szóló éves beszámolót.

53.§
(1) Az elnök távolléte esetére jogosult a bizottság városi képviselő tagja felkérése útján a helyettesítése iránt intézkedni. Amennyiben az elnök a helyettesítése iránti intézkedésben akadályoztatva van, a bizottság városi képviselői közül a korelnök jogosult összehívni és levezetni a bizottság ülését.
(2) A bizottság ülésére tanácskozási joggal meg kell hívni a feladatkörüket érintő napirendi pontok tárgyalásához azon önszerveződő közösségek vezetőit, akiket tevékenységi körüket illetően a bizottság elnöke, illetve a bizottság az 55. §-ban foglaltak szerint meghív.
(5) A bizottság ülésén tanácskozási joggal résztvevő állandó meghívottak felsorolását a bizottság ügyrendje tartalmazza.
(6) A bizottság ülésén megjelent állampolgárok az ülés napirendi pontjához kapcsolódva legfeljebb öt percben hozzászólhatnak, feltéve, ha ezen szándékukat az ülés megnyitását megelőzően 24 órával előbb írásban a bizottság elnökének bejelentették, és ahhoz a bizottság elnöke az ülés megnyitásáig írásban hozzájárult.

54.§
(1) Az előterjesztéseket írásban kell elkészíteni. A bizottsági ülés meghívóját és a napirendi javaslatok anyagait elektronikus úton kapják meg a városi képviselők, és a külső szakértő tagok. A tagok nyilatkozatuk szerint elektronikus úton, vagy papíralapon kapják meg az előterjesztéseket. A bejelentésnek az elektronikus formátum megjelölése mellett tartalmaznia kell az adattovábbítás típusát, amely lehet elektronikus levél, vagy hagyományos módon kézbesített elektronikus adathordozó. A bejelentés visszavonásig érvényes.
(2) Bizottsági ülésre előterjesztést a 10. § (2) bekezdésében meghatározott személyeken túl a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti egységének vezetője is tehet.
(3) A meghívót, a javasolt napirendi pontok anyagaival együtt a bizottsági ügyrendben meghatározott időben kell kiküldeni.
Halaszthatatlan esetekben az ülés előtt írásban kiosztott, vagy szóban előterjeszteni kívánt ügyek napirendre tűzéséről a bizottság az ülés megnyitása után határoz. A polgármester, az alpolgármesterek, a tanácsnok, a jegyző, és az aljegyző írásbeli előterjesztését a bizottság soron következő ülésén napirendre kell tűzni.
(4) A bizottság ülésén tanácskozási joggal részt vevő személy a bizottság ülésén kérdést tehet fel, véleményt nyilváníthat. A bizottság döntésében részt venni azonban csak a bizottság tagja jogosult, szavazati joggal kizárólag a bizottság tagja rendelkezik.

55. §
(1) Tevékenységi körében a civil önszerveződő közösségek képviselőit az ülés napirendi pontjaihoz kapcsolódóan tanácskozási jog illeti meg, ha ezen szándékukat legkésőbb az ülés megnyitásáig írásban a (4) bekezdésben meghatározott feltételeket igazoló okiratok csatolásával a bizottság elnökének – az adott napirendi pont megjelölésével – bejelentették, és a bizottság elnöke, vagy az ülés elnöke hozzájárult.
(2) A bizottság elnöke, vagy az ülés elnöke a hozzájárulásról a napirendre vonatkozó javaslat megtételével egyidejűleg tájékoztatja a bizottságot.
(3) Amennyiben a bizottság elnöke, vagy az ülés elnöke a tanácskozási jog biztosításához nem járul hozzá, úgy köteles az ülés megnyitását követően – az ülés napirendjére vonatkozó javaslat megtételét megelőzően – erről a bizottságot tájékoztatni. A tanácskozási jog biztosításáról a bizottság egyszerű szótöbbséggel dönt.
(4) A kérelem elbírálása során a bizottság elnöke, vagy az ülés elnöke illetve a bizottság köteles vizsgálni:
a) a civil önszerveződő közösség tevékenységi körét a közösség által becsatolt érvényes bírósági bejegyzés alapján,
b) a képviseleti jogosultságot.

56.§
(1) A bizottság ülését követő 3 napon belül a határozatokat az elnök által jóváhagyott formában írásba kell foglalni.
(2) Indokolt esetben a bizottság elrendelheti a vitában elmondottak egy részének a jegyzőkönyvben történő szószerinti rögzítését. A bizottság tagja, illetve bármely felszólaló is kérheti hozzászólásának vagy az arra történő reagálásnak szó szerinti rögzítését.
(3) A bizottsági határozatok egy példányát a Közgyűlés megnyitásáig meg kell küldeni a polgármesternek, az alpolgármestereknek, és a jegyzőnek.
(4) A határozatokat bizottságonként külön-külön, a naptári év elejétől kezdődően folyamatos sorszámmal, évszámmal és a bizottság nevének rövidítésével kell ellátni, feltüntetve a végrehajtásért felelős személy nevét, és a határidőt.
Önkormányzati ügyekben a polgármestert, alpolgármestereket, a bizottság elnökét vagy tagját, lehet végrehajtásért felelősként megjelölni. Egyúttal felelősként fel kell tüntetni a Hivatal azon belső szervezeti egységének vezetőjét, vagy vezetőit, akinek (akiknek) a feladat-, illetve hatáskörébe tartozik a határozat végrehajtásának szervezése.

57.§
A bizottságok közötti feladat vagy hatásköri összeütközés esetén a jogi ügyekkel foglalkozó bizottság állásfoglalását kell kérni. Amennyiben az állásfoglalással az érintett bizottság nem ért egyet, a hatásköri összeütközés kérdésében a Közgyűlés dönt.

58.§
(1) Amennyiben ugyanazon ügyben két vagy több bizottság egybehangzó állásfoglalására vagy határozatára /továbbiakban: döntés/ van szükség, a bizottságok az ügyben együttes ülést is tarthatnak.
(2) Együttes ülés esetén az egyes bizottságok határozatképességét külön-külön kell megállapítani. A vita lefolytatása után a bizottságok külön szavaznak.
(3) Ha a szavazás eredményeképpen a bizottságok döntése nem egybehangzó az ügyet döntés végett a soron következő Közgyűlés elé kell terjeszteni.


Szakmai bizottság

59.§
A Közgyűlés az egyes önkormányzati feladatok hatékonyabb ellátása érdekében az alábbi szakmai bizottságot hozza létre:

Egészségügyi Szakmai Bizottság: 12 fő

60.§
(1) A bizottság elnökének és tagjainak a személyére a város érintett szakterületén dolgozó szakemberei közül a polgármester tesz javaslatot a Közgyűlésnek. A bizottság elnöke csak képviselő lehet. A bizottság összetételére nem vonatkozik a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényben írt korlátozás.
(2) A bizottság működésének szabályait – az önkormányzati bizottságra vonatkozó rendelkezések értelemszerű alkalmazásával – ügyrendjében saját maga állapítja meg.
(3) A működés ügyviteli feladatainak ellátására az önkormányzati bizottságra vonatkozó rendelkezések az irányadóak.

61.§
(1) A szakmai bizottság általános feladata az önkormányzati bizottság feladat és hatáskörébe nem tartozó, a Közgyűlés által meghatározott szakterületen és ügyekben;
a) szakmai állásfoglalások kialakítása;
b) szakvélemények készítése;
c) koncepciók és fejlesztési tervjavaslatok kidolgozása;
d) a terület helyzetének figyelemmel kísérése;
e) közgyűlési előterjesztések, önkormányzati rendelettervezetek kidolgozása és véleményezése, javaslattétel;
f) a szakterületre vonatkozó jogszabályok, közgyűlési határozatok végrehajtásának ellenőrz&

Programok

Sport: Falco KC Szombathely - Alba Fehérvár

Helyszín: Arena Savaria, Szombathely, Sugár út 18.
Időpont: 2018 Május 28. (Hétfő) 17:45

V. Pinka-völgyi Halas Nap (Sport)

Vas Megyei Horgász Szövetség, Vaskeresztes , Fő utca 96.
2018 Május 27. (Vasárnap) 06:30

Még több Sport ...
SWIETELSKY HALADÁS VSE - Rába ETO (Sport)

Arena Savaria, Szombathely, Sugár út 18.
2018 Május 29. (Kedd) 19:00

Még több Sport ...
Szóra bírt csontjaink (Savaria Múzeum) (Előadás/Kiállítás)

Savaria Múzeum, Szombathely, Kisfaludy Sándor utca 9.
2018 Február 08. (Csütörtök) 17:00

Még több Előadás/Kiállítás ...
Életmű - Szyksznian Wanda grafikusművész kiállítása (SZOMBATHELYI KÉPTÁR) (Előadás/Kiállítás)

Szombathelyi Képtár, Szombathely, Rákóczi Ferenc utca 12.
2018 Március 14. (Szerda) 10:00

Még több Előadás/Kiállítás ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Adatok betöltése, kérem várjon...