Civil szervezetek

"Leo" Karate-do SE Egyesület

A "Leo" Karate - do SE ezen a néven 2003-ban került bejegyzésre. A csapat története körülbelül 13 évre nyúlik vissza. Jelenlegi elnevezését Európában egyedülállóan viselheti, melyben a "Leo" az amerikai és európai stílusvezetőt Shihan Leo Lipinski - t takarja. Az alapítók egyik fő céljuknak a hátrányosabb helyzetben élő gyerekeknek sportolási lehetőség nyújtása volt. Non-profit szervezet lévén a havi tagdíj is csupán jelképes összeg, a számlavezetési díjat fedezi.

Mára elmondhatjuk, hogy Vas megye egyik legeredményesebb csapata vagyunk.

A megyében javarészt Shotokan karatét űző harcművészek mellett mi a Goju- kai karatét képviseljük.

Számos megyei - országos - és nemzetközi bajnoki címet, és még több dobogós helyezést értünk el az évek során, sőt a 2002-es budapesti világbajnokságon bronzérmes versenyzőnk is volt. Minden évben megrendezésre kerülő hagyományos Goju Kupa bajnokságunkra mindenkit szeretettel várunk, akár nézőként is. A szintén hagyományőrző edzőtáborunkba szeretettel várunk minden érdeklődőt. A csapat nyitott más stílusok és sportágak iránt, hiszen minden sportolót a mozgás szerete hajt,a céljaink közösek, bárkit szívesen látunk edzéseinken. A versenyekkel, edzésekkel, táborokkal kapcsolatos információkról telefonon, e-mail-en keresztül tájékoztatunk.


A szervezet hivatalos neve: "Leo" Karate-do SE Egyesület
A szervezet székhelye: 9700 Szombathely, Rohonci út 56.
A szervezet telefonszáma: +36 (70) 384-4757
Adószám: 18894051-1-18
A szervezet hivatalos kepviselőjének neve: Gál Róbert
A szervezet hivatalos kepviselőjének neve: Gál Enikő

Programok

Egyebek: Forum Római Bál

Helyszín: Forum Étterem & Hotel, Szombathely, Kossuth Lajos u. 2.
Időpont: 2019 Február 28. (Csütörtök) 18:00

Magyarország - Horvátország kosárlabda világbajnoki selejtező mérkőzés (Sport)

Sugár úti Sportcentrum Arena Savaria, Szombathely, Sugár út 18.
2019 Február 25. (Hétfő) 18:30

Még több Sport ...
HVSE-Infraplan II. - ASE II. Paks (Sport)

Tóvendéglő, Szombathely, Rumi Rajki sétány 1.
2019 Február 24. (Vasárnap) 10:00

Még több Sport ...
HVSE-Infraplan - Aquaprofit NTSK I. (Sport)

Tóvendéglő, Szombathely, Rumi Rajki sétány 1.
2019 Február 24. (Vasárnap) 10:00

Még több Sport ...

További programajánlatokért látogasson el a szombathelypont.hu weboldalra, vagy töltse le mobil alkalmazásunkat!

Adatok betöltése, kérem várjon...